Számítani lehetett rá, hogy az S-osztály új generációjának bemutatása után hamarosan megjelenik a páncélozott változat. A Guard kivitel több újdonsággal is szolgál.

A Mercedes elég nagy hagyományokkal rendelkezik a golyóálló luxusautók gyártása terén, elég csak annyit mondani, hogy az első páncélozott járművet 1928-ban készítették el. A nemrég megjelent, és általunk is kipróbált új generációs S-osztályból mostanra készültek el a Guard változattal, amiben nemcsak a védelem az érdekes.

Furcsán hangzik, de az S-osztály Guard modellek történetében ez az első, amit a 4Matic összkerékhajtással szereltek fel,

és jobban belegondolva teljesen logikus, hogy négy hajtott kerékkel könnyebben lehet odébbállni egy veszélyes helyzetből. A speciális Michelin abroncsokkal még defektesen is 30 kilométer tehető meg.

Érdekes a motorja is a páncélozott S-osztálynak, hiszen az S 680-ban a 6 literes biturbó V12-es erőforrás dolgozik

612 lóerővel és 830 Nm-rel, és ezt a hagyományos modellhez nem kaphatod meg, eddig csak a nyújtott tengelytávú, még fényűzőbb Maybach változathoz kínálta a gyártó. A Guard esetén azonban nem kevés plusz tömeget kell cipelnie.

A Mercedes nem árulta el, hogy mennyivel lett nehezebb a golyóálló modell a többi S-nél, de az biztos, hogy az egyedileg tervezett, tehát nem utólagosan páncélozott karosszéria az elődjéhez hasonlóan

VR10-es minősítésű, ami a legbiztonságosabb, még civil vásárlók számára is elérhető szintnek számít.

A végsebességét 190 km/óránál korlátozták.

A páncélozott járműhöz néhány különleges megoldásra is szükség volt,

például a nehéz ajtókat elektrohidraulikus, teleszkópos segítséggel lehet mozgatni, a vaskos ablakok is hidraulikusan mozgatottak, és ha valamiért mégsem lehetne gombnyomásra felhúzni őket, akkor vész esetére egy mechanikus megoldás is rendelkezésre áll.

A Guard változatot ezen kívül tiszta levegőt biztosító rendszerrel is felszerelték vegyi támadás esetére. A csomagtere a védelem miatt ugyan csak 390 literes, de a pezsgőhűtőt azért nem hagyták ki belőle. A páncélozott változat négy- és ötüléses változatban is rendelhető 457 ezer eurótól, ami több mint 160 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés