A Mazdáról eddig is tudtuk, hogy nem állnak be a sorba, és nem készítenek méretcsökkentett turbós motorokat. A legújabb terveikben még ennél is izgalmasabb dolgok szerepelnek, hiszen kiderült, hogy hathengeres motorokon is dolgoznak.

Saját útját járja a Mazda többek közt azzal is, hogy nem készítenek háromhengeres turbós motorokat csak azért, mert szigorodnak az emissziós előírások, ehelyett a négyhengeres szívómotorokat hangolják még hatékonyabbra. Még a kompakt méretű Mazda3-ba is kétliteres erőforrás kerül, és most kiderült, hogy egy ennél is nagyobb motorcsaládon dolgoznak.

Nem hivatalos bejelentésről van szó, de a befektetőknek készült jelentésben kitérnek arra, hogy milyen újdonságokon dolgoznak a mérnökök.

A legérdekesebb a soros hathengeres benzines és dízelmotor, amit hosszában építenek majd be,

és összkerékhajtás, 48 voltos mild hibrid vagy konnektorról tölthető nagyfeszültségű hibrid technika csatlakozhat hozzá. Miközben a legtöbb gyártó kiveszi a kínálatból a négyhengeresnél nagyobb motorokat, a Mazda egy ilyen szép hangúnak ígérkező erőforrással örvendeztet meg minket.

Még nem tudni, hogy milyen modellekben használják majd az új hathengereseket, megjelenhet a Mazda6 hamarosan érkező utódjában, de akár nagyobb szedán és SUV típusokban is. Az utóbbi persze nem jelenti azt, hogy az európai piacon is bevezetik, de reméljük, hogy legalább olyan izgalmas formába csomagolják, mint a képeken látható Vision Coupé.

Ez is érdekelhet:

Most éppen ezért a Mazdáért vagyunk oda – Vezettük a frissített Mazda6-ost

Ha Mazdát kell vezetni, az nálunk mindig piros betűs ünnep a naptárban. A mostani apropó a megújult Mazda6, és egy olyan ország, ami nem volt rajta a térképünkön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés