Brutális erővel rántja ki maga alól az utat a Hennessey tuningolt Camarója, mely 9,57 másodperc alatt futja meg a negyedmérföldes távot.

Ördögűzőnek hívják, ami nagyon jól mutatja, mennyire szabadon csipkelődnek egymással az amerikai gyártók. Nem is üres ígéret ez, hiszen az 1000 lóerős Chevrolet Camarótól tényleg illik tartania még egy Dodge Challenger Demonnak is.

Szomorú alkalomból mutatták most be a Hennessey Camaro ZL1 Exorcist Final Editiont, mert a hatodik generációval véget ér a klasszikus Chevrolet izomautó karrierje. Ez az utolsó, amit még belsőégésű motorral mutatnak be. Hasonló a helyzet a nagy riválisnál is, a Dodge már egy elektromos izomautó koncepciót is mutatott.

A jövő elektromos izomautóját mutatja meg a Dodge

Hangja is van a Charger Daytona SRT-nek, de még milyen!

2017-ben jelent meg a Camaro ZL1-es, mely jóval többet tud a gumifüstölésnél és az egyenes vonalú mozgásnál. A legsportosabb Camaro alatt Magnetic Ride adaptív lengéscsillapító van, minden aerodinamikai eleme a megfelelő tapadást és a hűtést szolgálja. 6,2 literes, kompresszoros V8-as motorja 650 lóerős és 880 Nm nyomatéka van. Gyári állapotában 11,4 másodperc alatt futja a negyedmérföldes távot, a végsebessége pedig 319 km/óra. Erre licitál rá a Hennessey, nem is kicsit.

1000 lóerővel és 1350 Nm nyomatékkal már nagyon könnyű sietni.

6,2 literes motorjára a gyárinál nagyobb kompresszort szereltek, a megnövekedett teljesítményt kiszolgáló kipufogórendszert és üzemanyag ellátást terveztek az Exorcistba. Új a hengerfej, a vezérműtengelyek, a szelepek, a befecskendezési rendszer és a hűtés is. A Hennessey Camarója 2,1 másodperc alatt gyorsul 60 mérföld/órás sebességre (97 km/óra) és 350 km/óra a végsebessége.

Mivel ötvenhét évvel ezelőtt jelent meg az első Chevrolet Camaro, ezért a Hennessey is épp ennyi darabot készít majd az Exorcist Final Editionből.

Ez is érdekelhet:

Olasz dizájner tervezte át ezt a Chevrolet Camarót

Csak ez az egy példány készült el.

Gyorsan igazítottak egyet a Chevrolet Camaro külsején

Fél évvel a ráncfelvarrás után újra átrajzolták.

Az Ördögűző után itt a Hennessey még izmosabb Camarója

A Demon ellenfelének neve Feltámadás lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve