A világ legerősebb szériagyártású pick-upja lett a Ram 1500 TRX, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudná tovább izmosítani egy tuningcég. A Hennessey műhelyében hatkerekű szörnyeteget építenek belőle.

Bivalyerős izomautóiról és hatkerekű terepjáróiról egyaránt ismerjük a Hennessey műhelyét, és a texasi cégnél most ezt a két profiljukat egyesítik a legújabb alkotásukhoz. A Fiat Chrysler csoporthoz tartozó Ram nemrég mutatta be a világ legerősebb sorozatgyártású pick-upját, és a Hennessey számára nem kellett több, hogy azonnal rendeljenek belőle.

A Raptornak is feladja a leckét ez a Hellcat-motoros pick-up

A Ram a világ legerősebb és leggyorsabb széria pick-upja lett.

A platós terepjáróból hatkerekű szörnyeteget építenek, megemelt futóművel, terepabroncsokkal, masszív lökhárítókkal és egyedi belsővel. De ez még nem minden, hiszen a 6,2 literes V8-as Hellcat-motor helyére

a Hennessey saját erőforrása kerül be, aminek Hellephant a neve, 7 literes, és 1200 lóerőre lesz képes.

A Mammoth 6x6 névre keresztelt autószörnyből csupán három darabot épít a Hennessey, és úgy gondoljuk, annak ellenére lesz vevő rá, hogy 500 ezer dollárt kérnek érte, ami 150 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

A neve mindent elmond: ez itt a Hennessey Goliath

A VelociRaptor után még egy hatkerekű.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés