Nagy terveket dédelget az amerikai Hennessey Performance, hiszen a Venom F5-tel sebességrekordot döntenének. A legalább 480 km/órát megcélzó szuperautóból pedig roadstert is építenek majd.

2017-ben mutatta meg a Hennessey Performance, hogy mivel készül megdönteni a Koenigsegg Agera RS sebességrekordját. A Venom F5 nem egyszerű szuperautó, hiszen a 7,6 literes biturbó V8-as motorja 1600 lóerőre képes, miközben a mérlegen csak 1360 kilogrammot nyom, ami igazi rakétává teszi. A számítások szerint 480 km/óra felett lesz a végsebessége.

A Hennessey most bejelentette, hogy elkezdték építeni az első példányokat, amiket jövőre vehetnek át a megrendelők,

és ha a 24 darabból álló limitált széria minden autójával elkészültek, akkor roadstert is készítenének az F5-ből.

A nyitott tetős változat várhatóan drágább lesz az 1,6 millió dolláros, azaz 450 millió forintos kupénál is.

Nézd meg még több képen a Venom F5-öt:

500 km/órával döntene rekordot a Hennessey Venom F5

Feladná a leckét a Bugattinak és a Koenigseggnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában