Még csak a prototípust mutatta meg a Hennessey, de máris azt tervezi, hogy a Venom F5-tel sebességrekordot dönt: 500 km/órás sebességet érnének el a biturbó V8-assal hajtott szuperautóval.

Az előző szuperautójával is megfogta a Bugattit és a Koenigsegget a Hennessey, a következővel pedig azt tervezi, hogy alaposan lehagyja őket. A Venom F5 még csak prototípusként létezik, de ha minden jól megy, akkor jövőre megkezdik az első teszteket, 2019 végére pedig már sebességrekordot is döntenének vele. Az új cél az egyelőre hihetetlennek hangzó 500 km/óra.

A Venom F5-nek ehhez mindene megvan,

hiszen az áramvonalas karosszéria légellenállási együtthatója 0,33, és mindössze 1360 kilogrammot nyom, miközben a motorja egy 7,6 literes biturbó V8-as, ami 1600 lóerőre és 1762 Nm-re képes. A számítások szerint 0-ról 300 km/órára 10 másodperc alatt gyorsul fel, és a 400 is meglesz újabb 10 másodperc múlva.

a számításaik szerint ugyanis a Kennedy űrközpont kifutópályája csak 450 km/órára lenne elég. Az ötszázhoz hasonló lezárt útszakaszra lenne szükség, mint ahol a Koenigsegg Agera RS érte el a 458 km/órát.

Nem lesz gyakori látvány a Hennessey szupergépe, hiszen csak 24 példány építését tervezik, egyenként 1,6 millió dolláros, azaz 450 millió forintnak megfelelő áron. 12 darabot az Egyesült Államoknak szánnak, és azoknak már mind megvan a gazdája, de a világ többi részére szánt fennmaradó példányból még hetet le lehet foglalózni.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon