Ralf Schumacher szerint elfogadhatatlan Valtteri Bottas megnyilvánulása.

Saját fegyverével győzték le a stratégia nagyágyújának számító Mercedest a Francia Nagydíjon, ahol Max Verstappen és Sergio Pérez 1-3 született, miközben Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a második, illetve a negyedik helyen ért célba.

Pedig a verseny úgy indult, hogy Verstappen a rajtot követően elfékezte magát, Hamilton pedig megelőzte őt, és egészen az utolsó körökig úgy is tűnt, hogy a hétszeres világbajnok megnyeri a versenyt. Csakhogy a Red Bull meglépte azt, amit a Mercedes már többször is sikerre vitt: Verstappen eggyel több kiállást bevállalva frissebb gumikon nemcsak a kiállással elvesztegetett időt hozta be, de meg is tudta előzni az élen autózó britet.

Valtteri Bottas rettentően frusztrált volt, a futam végén rádión jelezte is a csapatának, hogy ő bizony megmondta, hogy ez lesz:

„Mi a faszért nem hallgattok rám, amikor azt mondom, hogy ez két kiállás lesz?! A kurva életbe!”

– a helyzet érdekessége, hogy a Red Bull sikeréért, illetve a Mercedes – erős szólva élve – bukásáért Toto Wolff csapatfőnök kvázi Bottast tette felelőssé:

A Mercedes Bottast hibáztatja a Francia Nagydíj elvesztéséért

Úgy tűnik, egyre melegebb a pite Bottas számára a Mercedesnél.

A korábbi F1-es pilóta, jelenleg a német Sky Sports szakértőjeként ténykedő Ralf Schumacher szerint elfogadhatatlan Bottas kifakadása:

„Meglehet, hogy most rossz stratégiát választott a Mercedes, de együtt nyertek és együtt veszítettek is. (...) Csodálkozom azon, hogy mert ilyenen üzenetet küldeni a rádión. Én a helyében csendben maradnék.”

Eközben...

Rosberg beleszállt Hamiltonba, puhánynak nevezte

A kérdés viszont az, hogy igaza van-e 2016 világbajnokának. Szerintetek?

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában