Ennyire látványos még sosem volt a McLaren előnye ebben az idényben, mint a Holland Nagydíjon.

Lando Norris elvitte a hazai pályán versenyző Max Verstappen elől a pole pozíciót a Holland Nagydíj időmérőjén – a végleges* rajtrács:

*Az időmérő eredményeihez képest több változás is történt a rajtrácson: Lewis Hamilton háromhelyes rajtbüntetést kapott Sergio Pérez feltartása miatt, Alexander Albont kizárták a kvalifikációról a szabálytalan padlólemez miatt, és Kevin Magnussen autójában több erőforráselemet is kicseréltek, ezért ő csak a bokszutcából indulhatott

Norrisnak jellemzően nem sikerülnek jól a rajtjai, amikor az élről indul, és ez Zandvoortban sem volt másképp, Verstappen ugyanis könnyedén lerajtolta őt. A McLaren brit pilótája csak a 18. körben tudta visszaszerezni a pozícióját a hollandtól, és innentől kezdve pedig fokozatosan növelte előnyét – a tapadásra panaszkodó – háromszoros világbajnok hollanddal szemben.

Norris végül a rossz rajtja ellenére hatalmas fölénnyel nyerte meg a Holland Nagydíjat, a dobogóra pedig még Verstappen és a hatodik helyről induló Leclerc állhatott fel.

A McLaren-pilóta több mint 22 másodperces előnnyel győzött, vagyis úgy elverte a mezőnyt, ahogy azt Verstappentől láthattuk az elmúlt években, ráadásul az utolsó körben a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is bezsebelte.

A Holland Nagydíj végeredménye:

A szezon egy hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: FIA, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Liberty Media (részben) dobja az F1-et a MotoGP-ért

825 millió dolláros bizniszről van szó.

Az Alpine bejelentette Esteban Ocon utódját

Megvan Pierre Gasly új csapattársa.

Megmondták, ki lehet az F1 következő világbajnoka

Eddie Jordan és Flavio Briatore is ugyanarra a pilótára gondol.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés