George Russell nyerte a Kanadai Nagydíj időmérőjét.

Három különböző pilóta nyerte a Kanadai Nagydíj három szabadedzését. Az elsőn Norris, a másodikon Alonso, a harmadikon Hamilton volt a leggyorsabb.

Az időmérő Q1-nek a legnagyobb meglepetése az volt, hogy Sergio Pérez ismét kiesett. A Q2-ben aztán elkezdett esni az eső, majd elállt, végül pedig mind a két Ferrari kiesett. Leclerc végül a 11., Sainz a 12. helyet szerezte meg.

A Q3-ban óriási volt a harc az első helyért, olyannyira, hogy végül egyetlen ezred sem volt az első és a második helyezett között.

George Russell nyerte végül az időmérőt, mert hamarabb futotta az 1:12:000-s körét, mint Verstappen.

A második sorból Norris és Piastri indulhat.

A Kanadai Nagydíj időmérőjének végeredménye:

A futamot magyar idő szerint vasárnap 20 órától rendezik meg, az M4 Sport élőben közvetíti.

Ez is érdekelhet:

Kiszállhat az F1-ből ez egyik nagy múltú csapat

Úgy tűnik, lemondtak a csapat sikerességéről.

„Sainz jó, de csak Rosberg és Button kategóriájába tartozik”

Azért az sem rossz, ha „csak” egyszeres világbajnokokhoz hasonlítanak.

Volt főnöke szerint csak Mick Schumachert ne igazolja le az Alpine

Günther Steiner szerint nem lenne jó választás Mick Schumacher a távozó Esteban Ocon pótlására.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.