Szinte sosem használták ezt a kilencvenes évekbeli Honda Civicet, ami ráadásul az első példány, ami ebből a típusból legördült az egyik gyártósoráról. Nem spekulációból őrizték meg ebben az állapotában, most mégis sokat fognak kérni érte.

Sokkal értékesebb vagy különlegesebb típusokat szoktak eltenni használat nélkül az utókornak, ez itt a képeken mégis egy ’92-es Honda Civic, abból is egy szerényen felszerelt változat. Talán nem tudtad, de ezt a modellt nemcsak Japánban, hanem egy tucatnyi országban, köztük Kanadában is gyártották, és ez a legelső példány, ami legördült az ontariói gyártósorról.

Nem spekulációból őrizték meg ebben az állapotában az utókornak: azért mutat csak 12 kilométert az órája ennek a Civicnek, mert a kanadai gyárban demóautónak használták. Nem is indították be hozzá, még az eredeti olaj volt benne, ezért csak tolták egyik helyről a másikra. A kivételes állapotú Civic most egy lelkes Honda-gyűjtő birtokában van.

Hogyan lehet hozzájutni egy ilyen időkapszulához? Nem árt jó kapcsolatban lenni a gyárral. Dylan Sharpe onnan vette meg pár évvel ezelőtt, és feltett szándéka, hogy jó áron adja el a megfelelő helyre. 1,5 literes, 103 lóerős motorjával és acélfelnijével nem ez a legizgalmasabb Civic, de az állapota miatt múzeumban lenne a helye.

Ez is érdekelhet:

Ínyenceknek való az első Honda Civic Type R

Itt egy bő 20 éves, 164 ezer kilométert futott Honda Civic, amiért valaki kifizetett 9 milliót. Ja, igen, mert egy Type R.

A gazdaságos kisautótól az izgalmas sportkompaktig – a Honda Civic-sztori

50 éves a Honda Civic, mutatjuk a tizenegy generáció történetét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés