A Honda Civic Type R olyan, mint a kedvenc mackónadrágod: legszívesebben mindig abban lennél, de nem mehetsz mindenhova így, túl sokat mond rólad az adott helyzetben. Imádod, mert kényelmes, praktikus, menő, de vagy otthon hordod, vagy sportoláshoz. Dolgozni vagy kifent eseményre nem mész vele, mert nem illik, nem oda való. Ha abban mész, akkor kétféle ember lehetsz: a suttyó, aki nem érzi, vagy a zseni, aki viszont nagyon, aki mindenek felett áll.
Ez a hasonlat talán kicsit pontatlan, mert a Civic sehol nem ciki, de olyan mértékben kerekedik felül a szabadidő-autó érzése az embernek, hogy egyszerűen nem tud felnőttként kiszállni belőle. Tizenhat éves vagy, és azt gondolod, hogy
életre kelt a Need for Speed.
Úristen, hát hogy megy ez a disznó?! Milyen betyár hangja van?! És az ülések? Beleülsz, és ahogy belesüppedsz, úgy feszíti szét vigyorrá a szád a bizsergető érzés. Úgy érzed, hogy ebből az autóból soha többet nem akarsz kiszállni.
Háromszáztíz.
Ennyi ló. Mit ló?! Egy ménes! Egy időben, egy irányba rohannak, olyan elképesztő összhangban, hogy megkönnyezed.
Belül milyen? Közepes japán, közepesen olcsó, vagy közepesen drága, attól függ, hogy Suzukiból vagy Mercedesből ülsz bele. Számít? Nem. Rohadtul nem számít, hogy néz ki belül, mert nem lesz nagyon időd bent körülnézni, nem adsz magadnak.
#Éjszaka vezeted.
Olyan ez a vas, amit éjszaka akarsz vezetni, ez nem a sima Civic, ez a Type R. R, mint éjszaka, igen. Amikor a polgárság szépen nekiáll a szokásos esti sorozatainak, te akkor veszed fel a vékony bőrdzsekit, teszed fel a kedvenc baseballsapkád, és lerohansz a lépcsőn, a parkolóhoz. Beülsz, és két percig csak ülsz, és elképzeled, milyen lesz majd, amikor meghallod a hangját. Sportcipőt vettél, és még nem jár a motor, de te már két perce kinyomott kuplunggal, féken tartott jobb lábbal vársz a jelre, amit magadnak adsz, hogy megnyomhatod a start gombot.
#Turbós.
Először turbós a Civic Type R. És mocskosul jól áll neki, mint neked a benzinkúton elkapott kacsintás a csajtól, amikor meglátja, melyikbe toltad a százas benzint. Jó a segge, elteszed emlékbe, mész tovább, mert nem érsz rá. Sietsz, menned kell, mert... menned kell az útra, konkrétan sehova, csak van az idő, a tér meg az autó, és a rendelkezésre álló időben menni kell az autóval a térben.
Leveszed a lábad kicsit a gázról, mert annyi erő van benne, hogy nem mind tudja leszámolni az aszfaltra. Elsőkerekes, ez a kompromisszum, de ami utána jön, attól kettéáll anyád füle is, amikor elmeséled neki. Úgysem érti, csak óva int, hogy csak lassan, meg hogy biztos csikorogsz vele. Hát nyilván. Ez arra van.
Minden piros lámpánál egy új sztori kezdődik. Hamar rájössz, hogy nem egyesben kell kisprintelni vele, hanem kettesben kell legangolni, aztán szisszen a turbó, már tolod neki a hármast, és közben
nem veszel levegőt. Visszatartod.
Majd a pirosnál kifújod magad, együtt a turbóval.
0:30 van, egyre kevesebb az autó, egyre szélesebbek az utak, kifelé veszed az irányt, végig a Budafokin. Esik az eső, basszus, mekkora pazarlás. Nem baj, jól fekszik, bírja a tempót, majd vigyázunk, az aquaplaning 11 milliós kockázat. Kimegyünk a Campona-parkolóba, ilyenkor senki nincs ott, és elég jók a fények, van nálunk statív, csinálunk pár fotót, olyan needforspeedeset. Egyszer megihletett ez a hely. Ide hoztuk a Hondát, itt a legszebb.
Szerintünk vegyél egyet és legyél a zseni.
(Fotó: Donkó Péter)