Szerencsére a Honda nem hagyta veszni a Type R nevet, és a Civic generációváltásával is elkészíti a szupergyors sportváltozatot, amit álcázva már meg is mutatott.

A Honda idén tavasszal mutatta be a Civic új generációját, és a lépcsőshátú után a nyáron leleplezte az ötajtós változatot is. A kereskedésekbe érkezésére még egy kicsit várnunk kell, de a japán márka addig is fenntartja a figyelmünket, és most egészen konkrét bizonyítékát adta annak, hogy az új Civicnek is lesz Type R változata.

Az új Civic Type R álcázott prototípusának képeit nem kellett kémfotósoknak elkészíteni, az újabban elterjedt szokás szerint maga a Honda tette közzé azokat.

A fotókon jól látszik, hogy továbbra is az ötajtós Civicből készül majd a Type R, és bár az alapváltozat az elődjénél visszafogottabb lett, a csúcsmodellről nem hiányoznak az izgalmas részletek.

A hátsó szélvédője fölé jókora szárny került, és a Civic Type R jellegzetessége marad a három kipufogóvég.

Az egyetlen különbség az elődjéhez képest, hogy míg ott a két szélső vég volt a nagyobb átmérőjű, addig az új modellnél a középső kipufogóvég lesz a méretesebb. A külsőt elöl nagy légbeömlős, hátul diffúzoros lökhárítók teszik teljessé.

A műszaki részletekről még semmit sem árult el a Honda, de sejteni lehet, hogy visszatér az elődjében látott kétliteres, turbós négyhengeres benzinmotor, ami annak 320 lóerős teljesítményénél is izmosabb lehet. Azt viszont megerősítették, hogy a Nürburgringet is célba veszik vele, a bemutatójával együtt tehát újabb körrekordra számíthatunk.

A Honda közben az Integra felélesztésén is dolgozik:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

Rebellis Rolls-Royce az izmos Ghost Black Badge

További cikkeink a témában