Hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elektromos autók és a töltőhálózat is, mégis sokak félelme pontosan az, mint az okostelefonoknál, tehát a korai lemerülés. A Hyundai Ioniq 6 azonban bebizonyítja, hogy nem kell töltőponttól töltőpontig élni vele.

Már csak azért is nagyon kedves látvány a Hyundai Ioniq 6, mert a koreaiak merik egymástól eltérő formákkal színesíteni a palettát. A '80-as évek hangulatát hozó, nappalira emlékeztető belterű, szögletes Ioniq 5 hibátlan ellenpontja az Ioniq 6.

Csepp alakú karosszériájába simulnak a kilincsek és a külső tükrök helyett is kamerák figyelnek hátrafelé. Hátulja pedig leginkább egy kivasalt Porschéra hasonlít, nyitott hátsó szárnnyal.

Első pillantásra is áramvonalas, letisztult elektromos szedán, mely 0,21-es légellenállási együtthatójával a szélcsatorna bajnoka.

800 V-os rendszere miatt 15 perc alatt akár 351 kilométeres hatótávot is magába tud szívni a töltőponton, 10-ről 80%-ra pedig kevesebb mint 20 perc alatt töltődik fel. A V2L technológiával pedig más fogyasztókat is működtethetünk az Ioniq 6-ról.

Korábban már elárulták, hogy a legnagyobb hatótávú modelljük több mint 600 kilométert képes megtenni egyetlen feltöltéssel, de most a teljes paletta adatait mutatta meg a Hyundai.

Innen pedig kiderül, hogy már az 53 kWh-s akksival szerelt változat is 428 km-es hatótávot és remek, 13,9 kWh/100 km-es fogyasztást ígér.

77,4 kWh-s akksival a hátsókerekes változat 614 kilométeres hatótávot és 14,3 kWh/100 km-es fogyasztás tud. Ugyanez a változat 18-as helyett 20 colos kerékkel már csak 545 km-t megy el egy töltéssel. Kétmotoros, tehát összkerékhajtású változatai kerékmérettől függően 519-583 kilométert tudnak két töltés között.

Ezek a WLTP szerinti adatok, azonban a valósághoz közelebb álló EPA szerint is bőven 500 kilométer feletti hatótávot tudnak majd az Ioniq 6 leghatékonyabb változatai.

Ez is érdekelhet:

610 kilométeres hatótávval jön az új Hyundai Ioniq 6

Részletek is kiderültek az áramvonalas szedánról.

Mintha véletlenül gyártásba küldtek volna egy tanulmányautót – Hyundai Ioniq 5-teszt

Pedig a tanulmányautó még durvább volt. Panaszra így sincs okunk, főleg, ha az összkerekes, 72,6 kWh kapacitású csúcsváltozatot járathatjuk meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés