Soha, senkinek nem fog többé eszébe jutnia ez előző Tucson formája (ha eddig egyáltalán eszébe jutott). De az új generáció nem csak dizájnban jó.
A kétezres években a tesztautókban vagy sima, egylemezes CD-lejátszó vagy CD-váltó volt, a hátizsákomban meg egy kis táska úgy húsz darab, jobbnál jobb másolt CD-kkel, amelyeket a másolt CD-imről másoltam, hogyha netán elveszne, ne legyen pótolhatatlan a veszteség. Aztán hozzám került a Tucson tesztautó (ejtsd: tuszon) – nem emlékszem, melyik évben, de 2004-től létezik, tehát legkorábban akkor –, és kereshettem elő a másolt kazettáimat, ha nem akartam a Roxy rádiót hallgatni.
Persze nyilván ugyanúgy lehetett a Tucsonba is CD-s rádiót rendelni, vagy utólag beszerelni egyet, de ez a példa jól mutatja, hol helyezkedett el akkor az autópiacon az egyébként egyáltalán nem rossz kocsi. Ott, ahol még az autó médiamegjelenéseiben sem kellett legalább az átlagos felszereltségi szintet elérni.
Az évek teltek, itt a Tucson negyedik generációja, és itt a tesztautó is:
Hát, ez nem csak az első Tucsonhoz képest menő. A hűtőmaszk széleibe integrált menetfény nappal is könnyen beazonosítja az autót, és érthetetlenné teszi, miért ilyen ritka ez a dizájnmegoldás, miközben már a harmincas évek Peugeot 202-esénél is baromi jó nézett ki, és aztán mindig, amikor egy tervezőnek az eszébe jutott. Lehet, hogy ugyanúgy más autógyártóknál is megjelenik hamarosan, ahogy a hátsó helyzetjelzők vízszintes fénycsíkja a Porschétől lefelé a Kiáig?
A „parametrikus rejtett világítás” egyébként már a cég tavalyi Vision T SUV-tanulmányautóján is ott volt, de annyira futurisztikusnak tűnt, hogy kevesen fogadtak arra, a szériagyártású Tucsonra is rákerül szinte ugyanúgy. Sokat nyerhettek volna, de vigasztalódhatnak azzal, hogy így mindannyian nyertünk vele.
Hátul a Tucsonon is megvan a piros fénycsík, két-két kisebb, ferde fénycsík tartja, úgyhogy a kocsi elölről-hátulról felismerhető sötétben is, de ne hagyjuk, hogy teljesen elvonja a figyelmet az oldalnézetről. Ott ugyanis nagyon ügyesen játszottak a tervezők az élekkel, domborításokkal és homorításokkal, amelyek elég egyedi, dinamikus formát alkotnak, és remekül rejtik az autó magasságát.
Érdemes megfigyelni, mennyire torz amúgy a hátsó ajtó lemez-ablak aránya, és ez mennyire nem tűnik fel, milyen szépen rímelnek a C oszlopon kiszélesedő dekorcsík mélyedései a sárvédők mögöttiekre, és milyen hatásosan fokozzák az amúgy is dinamikus vonalvezetést a felső részükön emelkedő kerékívek. Nagyon persze ezt nem fogja nézegetni senki, az összhatás számít, az pedig az új Tucson erőssége.
Belül nincs CD-lejátszó, hogy, hogy nem, mégis modern a hangulat, de szerencsénkre nem annyira, hogy mindent az érintőképernyő menüjéből kelljen vezérelni. Vannak saját gombjai a hifinek, a légkondinak, az ülésfűtés-hűtésnek, és a váltónak is, bár utóbbinál szerintem a karnál vagy a bajuszkapcsolónál továbbra sincs jobb megoldás, hiába próbálkoznak sokan. Az Executive, vagyis csúcsfelszereltségű tesztautó világos bőrkárpitja ugyan összeférhetetlen a gyerekvállalással, de nagyon mutatós, prémiumautónál lejjebb nincs feljebb.
Szolgáltatásban sincs. Az autó jelez, ha a lámpa zöldre vált, az előttünk lévő kocsi elindult, mi viszont bambulunk, indexelésnél automatikusan a visszapillantó alól hátrafelé tekintő kamera képére cseréli a sebesség- vagy fordulatszámmérő kerek, virtuális műszerét – azt az oldalit, amerre indexelünk –, és ha rádiót nem akarunk hallgatni, a telefonunkat nem párosítjuk össze a fedélzeti rendszerrel, nincs nálunk pendrive-on zene (kazetta vagy CD sincs, de ugye hiába is lenne), akkor választhatunk nyugtatónak szánt hangok közül.
Engem ugyan egy benzinnel (is) működő gépjárműben feszélyez kicsit a tűzropogás – a „meleg tűzhely” ezt jelenti, nem a főzést –, az utcai kávézóban hiába csörömpölnek a csészékkel, fél óra múlva se hoznak kávét – sőt, a rendelést se veszik fel! –, az esőt vagy a tengert pedig csak illemhelyiségek öt kilométeres körzetében célszerű választani, de az erdei hangok például tényleg kellemesek, nem is merném éjjel, autópályán, egyedül vezetve hallgatni, hiába van fáradtságfigyelő is a fedélzeten.
Talán még a levélsuhogásnál is fontosabb funkció a tér: bár a karosszéria csak centikkel nőtt – most 4,5 méter hosszú, két méter széles és 1,7 méter magas –, és a Tucson továbbra is kompakt SUV-nak számít, nemcsak elég nagynak tűnik, hanem valóban nagy is. Ezt azt jelenti, hogy a hátsó utasok nemcsak elférnek, hanem kifejezetten kényelmesen férnek el, miközben a csomagoknak több mint hatszáz liter hely jut.
A tesztautó törzskönyvi nevén 1.6 T–GDi hybrid 2WD, vagyis elsőkerék-meghajtású, az 1,6 literes, turbós benzinmotorhoz egy 1,49 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátorról táplált, 44,2 kW-os villanymotor is csatlakozik, a váltó hatfokozatú automata. Az összteljesítmény 230 lóerő, ez persze bőven elég, néha kicsit sok is, amikor a nedves úton a hátsó kerekek nem veszik ki a részüket a hajtásból. Nyolc másodperc alatt gyorsul százra, 193 km/h a hivatalos végsebesség, de karakteréhez a kényelmes – ez nem egyenlő a lassúval – haladás illik, mert csendes az utastér, komfortos a felfüggesztés, és mert bár bólogatásra nem hajlamos a bő 1,6 tonnás autó, tempós kanyarban ijesztően meg tud dőlni, előbb kontrollálja magát a vezető, mint az elektronika.
Nyolcmillió forint az új Tucson akciós listaára (1,6 literes turbós benzines, 150 lóerővel, kétkerék-meghajtással, Life felszereltséggel), a tesztautó plusz extrák nélkül szintén akciósan 12,7 millió lenne, így kicsit több. A 4WD még 650 ezer forint.
A negyedik generációs Tucson feltűnő lett, ami nem kis dolog a konkurensekkel teli kategóriában, tágas, kényelmes, jól kezelhető és vezethető, öt év kilométerkorlátozás nélküli garanciával (az akksira nyolc év vagy 160 ezer km), várhatóan sikeres lesz.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Tóth István)