Újabb szabadidő-autóval bővíti a kínálatát a Hyundai. A New York-i autószalonon leleplezett Venue kisebb lesz, mint a Kona, de egyelőre nem tudni, hogy nálunk is megjelenik-e.

Időben kapta el a szabadidő-terepjárók divatját a Hyundai, hiszen a Tucson, amit egy ideig ix35 néven lehetett kapni, generációk óta a kategória egyik legkeresettebb tagja. A koreai márkánál időközben egy teljes kínálat sorakozott fel, ott a nagyobb Santa Fe, a még nagyobb Palisade, valamint a kisebb Kona is. Most az utóbbinál is apróbb modellel jött elő a Hyundai.

Az újdonság neve Venue, és ugyan a formájával igyekszik komoly terepjárónak tűnni, igazából egy városi szabadidő-autóról van szó.

4,03 méter hosszú, ami azt jelenti, hogy 14 centivel rövidebb, mint a Kona, a 2,52 méteres tengelytávja 8 centivel kisebb. A csomagtartója 306 literes, ez azonban nem jelent nagy különbséget a Konához képest.

Az amerikai piacon, ahol elsőként kapni lehet, egy 1,6 literes, négyhengeres, benzines szívómotorral vezetik be, a felszereltségének az autonóm vészfékező és sávtartó rendszerek, valamint a 8 colos érintőképernyős navigáció is a része.

Már csak azt nem tudni, hogy Európában is kapható lesz-e, de a kategória iránti keresletet látva nem lennénk meglepődve rajta.

Ez is érdekelhet:

Nagyon ráérzett a Hyundai a trendre, de a Kona még jó is – teszt

A Kona abba a kategóriába érkezett, ahol nagyon sokat számít a divatos külső. Mi kell még? Hogy jó legyen, jó áron. Akkor ez így oké.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.