A sebességhatár nélküli német autópálya tökéletes hely az autók végsebességének kipróbálására még akkor is, ha az autó korlátozza a sebességét, mint a Volkswagen ID.4 GTX is.

A Volkswagen nemrég mutatta be a GTX névre keresztelt sportos változatot a nagyobbik elektromos autójából, az ID.4-ből.

GTX néven jön az elektromos Volkswagenek GTI-je

Az ID.4-ből építették az elsőt.

A kétmotoros, összkerékhajtásos modell 299 lóerős teljesítményre képes, amivel a gyári adatok szerint 6,2 másodperc alatt gyorsul százra, és a sebességét nem 160-nál, hanem 180 km/óránál korlátozzák. Most ezt próbálták ki a német autópályán, és a videón azt láthatod, milyen csendben és könnyedén éri el ezt a tempót az ID.4 GTX.

Jó lesz hozzászokni, hogy a jövőben egyre több autónak 180 km/óra körül lesz a végsebessége. Az elsők között a Volvo jelentette be, hogy biztonsági okokból minden modelljének korlátozza a legnagyobb sebességét, majd a Renault is követte a példáját, és a Daciával együtt 2022-től szintén 180-nál maximálja a tempót. Az elektromos autóknál pedig azért is szükséges a korlátozás, mert ennél nagyobb sebességnél aránytalanul megnőne a fogyasztás, és vészesen csökkenne a hatótáv.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Tudtad, hogy egy fiatal magyar lány fejleszti a Mercedes F1-es autóját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés