Már a sprintfutamon behúzhatja harmadik világbajnoki címét Max Verstappen.

Max Verstappan a legutóbbi versenyhétvégén (Japán Nagydíj) aratott győzelmével ismét konstruktőri világbajnok lett a Red Bull, a hétvégi futamon pedig a holland is felérhet a csúcsra, pályafutása során immár harmadszor, és nem is kell hozzá sok.

Hat fordulóval a vége előtt Verstappen előnye az egyetlen még versenyben lévő riválisával, azaz Sergio Pérezzel szemben 177 pont. Mivel a hátralévő versenyhétvégéken maximálisa 180 pont gyűjthető (ebben a sprintfutamok is benne vannak már), így a hollandnak már csak három pontot kell szereznie – pontegyenlőség esetén a több futamgyőzelem dönt, ami mellette szól.

(Pérez eredményétől függetlenül) Verstappen Katarban világbajnok, ha...

  • a sprintfutamon az első hatban végez, vagy
  • a vasárnapi futamot az első nyolc között zárja, vagy
  • a kilencedik lesz a leggyorsabb körrel.
Vagyis nem kizárt, hogy Verstappen már a szombati sprintfutam után megszerezi újabb világbajnoki címét.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Komoly zűrzavart okozhat az F1-ben, ha Hamilton helyett Massát kiáltják ki 2008 világbajnokának

A Mercedes szerint szappanopera a Massa-ügy, de érdeklődve figyelik Lewis Hamilton Max Verstappennel szemben elbukott vb-címe miatt is.

Lando Norris elárulta, mi kell egy tökéletes F1-rajthoz

Mert a jó start gyakorlatilag a futam legfontosabb, legkritikusabb része.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.