Sok kínai autógyártó szándékozott már betörni az európai piacra, de még egynek sem sikerült. A legújabb kísérlet már egy teljesen elektromos autó, az Aiways U5, amit az idei genfi autószalonon lehet megnézni közelebbről.

Az első kínai autók, amivel az európai vevőket próbálták meghódítani, még a megkérdőjelezhető minőségük, a nevetséges típusnevük és a katasztrofális töréstesztjük miatt buktak meg. Jött aztán a Qoros, amit európai szakemberek fejlesztettek, a kategóriája legbiztonságosabb autója lett, de egyszerűen túl drága lett volna ahhoz, hogy megvegyék nálunk.

Most egy egészen más irányból kezdenek neki a dolognak. A kínai állam jelentős támogatásával létrejött Aiways már egy éve bemutatta az U5 névre keresztelt szabadidő-autóját, és most ismét hallattak magukról.

A prototípust, amit 1,7 milliárd eurós beruházással fejlesztenek, és évi 150 ezer példányban gyártanának, elviszik a genfi autószalonra.

Az U5 egy közepes méretű szabadidő-autó, ami 4,68 méter hosszú,

1,88 méter széles és 1,68 méter magas, a tengelytávja 2,8 méteres. A formájára aligha mondhatnád, hogy másolat lenne, szemből nézve a lámpák alatti fekete táskák furcsák, de találtak neki célt. Ott bújik meg a töltő csatlakozója, az Aiways ugyanis rögtön elektromos autóval kezd.

Az elektromos hajtás 190 lóerőre és 315 Nm-re képes,

amivel nem tudjuk, hogyan megy, de azt igen, hogy mennyit: 63 kilowattórás akkumulátorával 460 kilométert képes menni egy feltöltéssel. A U5-ben minden benne van, amitől kívánatosabb lesz, a kilincsek rejtettek, a vezető elé és középre is 12,3 colos képernyő került, és a félig önvezető rendszer sem hiányozhat.

Genfben kiderül, hogy mi az Aiways terve az U5-tel, mert ugyan elég ígéretesen hangzik, de még mielőtt újabb Tesla-konkurensnek kiáltanánk ki, várjuk meg, hogy ha gyártásba kerül, akkor Kínán kívül máshol is kapható lesz-e.

Ez is érdekelhet:

Pont a Teslát ne másolták volna le Kínában?

A hasonlóság nem lehet véletlen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés