A General Motors feltámasztotta a Hummert, de a korszellemnek megfelelően elektromos hajtással.

Hummer EV Edition 1: ez a teljes neve a tegnap bemutatott új amerikai villany-pickupnak. A Hummer viszont ezúttal már nem márka-, hanem csak modellnév, az új típust a GMC teherautó- és terepjárómárka égisze alatt árulja majd a General Motors.

Az új Hummer a GM "Ultium" gyűjtőnév alatt fejlesztett akkumulátorcsomagját és hajtásláncát kapta, nem akármilyen autóskártya-számokkal. A három villanymotor összteljesítménye kereken 1000 lóerő, az összesített forgatónyomaték 15 600 (!) Nm. A nagy pickup így alig három másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra.

Al Oppenheiser vezető tervező szerint a GM célja a valaha volt legmozgékonyabb gyári pickup megépítése volt az új Hummerrel. A kocsit úgy tervezték meg, hogy minden elképzelhető terepen elboldoguljon. Az elektromos összkerékhajtás mellé oldalazási képesség is társul: kis sebességnél az első és hátsó tengely egy irányba is kormányozható (ezt a képességet CrabWalk-nak, RákSétának nevezték el, a remeterák jellegzetes mozgására utalva).

A felfüggesztés légrugós, 15 centis extra ráemelést tesz lehetővé az országúti hasmagasságra. A 35 collos Goodyear Wrangler Territory MT gyári gumikat felárért akár 37 collos abroncsokra lehet cserélni, így a Hummer 45 centis akadályokra is fel tud mászni, 61 centis vízen is át tud kelni. A padló alá helyezett akkumulátorokat masszív acél haspáncél védi ilyenkor, a vezetőt pedig a kocsi alá is belátó, mosható lencséjű kamerarendszer segíti a manőverezésben.

Az akkumulátor kapacitásáról egyelőre nem kaptunk számokat, de azt elárulta a GM, hogy a kocsi képes 800 voltos, 350 kW csúcsteljesítményű gyorstöltésre. A hatótávolság egy töltéssel a nemhivatalos saját mérések szerint 560 kilométer, a villámtöltés az első tíz perc alatt 160 km hatótávot képes újra biztosítani.

Az autonóm funkciók ma már egy terepjáróban is ott figyelnek, a Hummer sem kivétel. Országúton a SuperCruise8 vezetéstámogatás olyan trükkökre is képes, mint a teljesen önálló sávváltás, természetesen az irányjelzők megfelelő működtetésével együtt.

Mivel az USA autóeladásaiban évek óta három platós kisteherautó a vezető trió (Ford F-sorozat, RAM 1500, Chevrolet Silverado), az amerikai villanyautó-fejlesztések nagy része is a pickup-kategóriára fókuszál. Így az elektromos Hummer népes társaságba érkezik, a Tesla Cybertruck, a Rivian, a Bollinger, a Nikola Badger, az elektromos Ford F-150 és hasonló kocsik közé. Ezek jórészt egyébként még mindig csak előrendelhető, egyelőre nem létező autók, ahogy a Hummer is.

A GM a jövő év nyarára ígéri az első példányok leszállítását a vevőknek. Az induló ár átszámítva kb. 35 millió forint, de a 2022-re ígért kisebb teljesítményű, "csupán" 800 lóerős változat már olcsóbb lesz, ára százezer dollár alá kerül. A 2023-ban érkező tovább gyengített verzió pedig már 90 ezer dollár alá is becsúszhat a röhejes 625 lóerejével.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában