Szereti érdekes kihívás elé állítani a modelljeit a Jaguar, és nem volt ez másként az XE legújabb, 300 lóerős változatával sem, amit ezúttal egy jégpályára vittek ki. Az ellenfele pedig az egyik leggyorsabb korcsolyázó volt, az olimpiai aranyérmes Liu Shaolin Sándor.

Megszokhattuk, hogy a Jaguar Land Rover különféle kihívásokkal mutatja be új modelljeit, hiszen kötöttek már síelőt a Jaguar XF kombi mögé, ugrattak szaltót az E-Pace-szel, és mászattak meg ezer lépcsőt a Range Rover Sporttal. Most számunkra duplán is érdekes lehet a gyártó legutóbbi kihívása, hiszen a Jaguar új, 300 lóerős motorját a magyar gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándorral versenyeztették.

A helyszín a világ leghosszabb jégpályája a hollandiai Flevonice-ben, ahol a Jaguar volánja mögé az a mérnök ült, aki a stabilitási rendszerek fejlesztéséért felel, így most élesben is kipróbálhatta a munkája eredményét. Az összkerékhajtású Jaguarral, amit a kétliteres, 300 lóerős benzinmotorja 5,7 másodperc alatt gyorsít százra, 3 perc 3 másodperc alatt teljesítette a három kilométeres pályát, ez 59 km/órás átlagot jelent.

A Jaguarban ott ült még Sándor barátnője, a brit korcsolyázó Elise Christie, aki nem gondolta volna, hogy a nem éppen jégre tervezett autóval lelépik majd a profi sportolót.

Liu Shaolin Sándor ugyanis meggyőző tempót diktált, 55 km/órás sebességet is elért a jégen, a pályát végül 4 perc 4 másodperc alatt korcsolyázta körbe, ami 45 km/órás átlagot jelent.

Bár alulmaradt a Jaguarral szemben, de a tempója így is elképesztően hangzik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés