Idén lesz ötven éve, hogy Neil Armstrong az első emberként a Holdra lépett, ezért külön érdekes ez a Corvette, amit egykor az űrhajós hajtott. James May pedig olyan mázlista, hogy vezethette is a patinás veteránt.

James Mayt és társait sok mindenért lehet irigyelni, és most még egy dolgot felírhatunk a listára, ugyanis vezethette azt a Corvette-et, amit új korában Neil Armstrong hajtott. Az űrhajós 1966 decemberében kapta ezt a sportkocsit egy Chevrolet-kereskedőtől, és egy év múlva vissza kellett adnia (persze egy újat kapott helyette), ekkor a NASA egy másik alkalmazottja vette meg.

A Holdra szállás után felértékelődött az Armstrong-féle Corvette, ennek ellenére nem úgy tűnik, mintha nagy becsben tartották volna.

1981-ig használták, innentől különféle raktárakban tárolták, és bár csak 61 ezer kilométert futott, elég lehangoló állapotba került. 2012-ben, Neil Armstrong halálának évében egy internetes árverésen bukkant fel, ahol 55 millió forintos minimálárat kértek érte.

Armstrong Corvette-je szerencsére jó kezekbe került, Joe Crosby műhelyében újították fel, de nem csillogó veteránnak, hanem úgy, hogy megőrizze a patináját. A festése néhol rozsdás maradt, de így talán még vonzóbb ez az 1967-es Corvette, amit 7 literes, 390 lóerős V8-assal és négyfokozatú váltóval szereltek.

James May pedig az űrrepülőgépek kifutópályáján hajthatta meg a The Grand Tour legújabb epizódjában:

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés