Megvan az a varázsa az ingyen elvihető holmiknak, hogy akkor is elviszed, mondván jó lesz majd valamire, amikor fogalmad sincs, mire fogod használni. Szerencsére ennek a három amigónak volt ötlete élménygépet faragni egy leselejtezett fűnyírótraktorból.

Három amigo, akik off-road gépeket barkácsolnak – ezt mondják magukról a Dirtified csatornánál, ezért természetesen azonnal tudták, mi a dolguk, amikor meglátták az út szélén az ingyen elvihető kerti traktort. Szegény zöld John Deere még fénykorában sem számított rakétának a 12 lóerős motorjával, ezért valami egészen mást képzeltek el hozzá.

A következő videóban röviden össze is foglalták:

A 900 köbcentis háromhengerest egy Yamaha motorból műtötték ki, és mivel a 115 lóerőhöz már kevés lett volna a John Deere eredeti váza, azt a futóművel együtt egy Polaris quad adta kölcsön. A felturbózott kerti traktor nemcsak fantasztikusan néz ki, de a hangja is brutális lett, vezetni pedig kész életveszélynek tűnik, úgyhogy máris akarunk egy ilyet.

Ez is érdekelhet:

Hivatalosan is a világ legjobban gyorsuló fűnyírója ez a Honda

Imádnánk dolgozni a 200 lóerős kerti géppel.

Még nem tudtál róla, de egy ilyen lánctalpas karosszék neked is kell

Zseniális ötletét valósította meg egy osztrák cég: a Ziesel egy lánctalpas terepjáró karosszék, ami mindenen átmegy, bármit elvontat, ráadásul nagyszerű szórakozásnak tűnik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.