Az első kecskeméti Mercedesek között volt a CLA, a kompakt méretű négyajtós kupé, ami hamarosan átadja a helyét az utódjának. A koncepciója nem változik, de a berendezése sokkal modernebb lesz.

Pontosan hat évvel ezelőtt a detroiti szalonon leplezte le a CLS kistestvérét a Mercedes-Benz, és a CLA azért lett fontosabb számunkra, mert a Shooting Brake karosszériás változatával együtt a kecskeméti gyárban készül.

Az idők változását mutatja, hogy a Mercedes már nem Detroitba, hanem Las Vegasba viszi el az utódját, a szórakoztatóelektronikai szakkiállításra, hiszen az utasterében szinte már több az innováció, mint a motorházfedél alatt.

Az új CLA megtartja elődje koncepcióját, kompakt méretű négyajtós kupé lesz, de már az újabb A-osztály alapjára épül, és megkapja annak dupla kijelzős műszerfalát, érintőpados kormánykerekét és mesterséges intelligenciával felvértezett fedélzeti asszisztensét is.

Már nem csak az ábécében első – Mercedes-Benz A 200-teszt

Az A osztály új generációja új szint is.

Az A-osztály időközben megjelent hagyományos lépcsőshátú változatban is, ezért az új CLA még elegánsabb, még stílusosabb formájú lesz, és ezúttal is készül belőle sportkombi.

A Mercedesnél egyelőre csak egy sziluettet mutattak belőle, de nem kell sokat várni a leleplezésére, január 8-án nyit a CES, ahol teljes egészében megnézhető.

Ez is érdekelhet:

Izgalmas sportkocsi is lehet a következő Év autója

Megvan, melyik hét típus került a 2019-es döntőbe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve