A Porsche érthető módon a csúcsmodellekkel kezdte a Taycan bevezetését, most azonban itt az elektromos sportlimuzin alapváltozata, ami a hatótávja miatt is érdekes lehet.

Az első teljesen elektromos hajtású Porsche fantasztikus lett, és megértjük, amiért a 761 lóerős Turbo S változattal kezdte a Taycan bevezetését a gyártó.

A várakozásnak vége, itt a villámgyors Porsche Taycan

Szédületes számokkal jön a Porsche elektromos autója.

A 680 lóerős Taycan Turbo mellé később érkezett a még mindig szélvészgyors Taycan 4S, ami 530 lóerőre képes, most pedig bemutatkozott az igazi alapváltozat, aminek a neve egyszerűen Taycan.

A többivel ellentétben az alapmodellnek csak a hátsó kerekeit hajtja egy elektromotor, 326 lóerős teljesítménnyel,

rajtautomatikával rövid időre 408 lóerőre növekszik a csúcsteljesítmény. A Taycan ezzel sem nevezhető lassúnak, hiszen 5,4 másodperc alatt gyorsul százra, és 230 km/óránál korlátozott a végsebessége.

Az akkumulátor alapból 79,2 kilowattórás, aminek egy feltöltésével 431 kilométert lehet megtenni,

de lehet kérni a 93,4 kilowattórás akkumulátort is, ezzel 484 kilométerre növekszik a hatótáv, a legtöbbre a Taycan kínálatában. A nagyobb akkus modell teljesítménye 380 lóerő, rajtautomatával 476 lóerő, de a menetteljesítmények nem változnak.

Az alapmodellhez széria a 19 colos aerodinamikus kerék és a teljesen LED-es fényszóró, opcióként 22 kilowattos AC töltés rendelhető, az egyenáramú villámtöltőnél 225 kilowattal lehet tölteni a kisebb és 270-nel a nagyobb akkumulátort, amivel

öt perc alatt 100 kilométerre elég energia szerezhető, 22,5 perc alatt pedig 80 százalékra tölthető az akku.

A Taycan eddig is sikernek számított, 2020-ban több mint 20 ezer példányt szállítottak ki világszerte. Az egyik legnagyobb piacnak az elektromos autókat habzsoló Norvégia számít, ahol a Taycan az eladások 70 százalékát teszi ki, nemrég az ezrediket adták át. A hátsókerék-hajtású alapmodell már rendelhető, és a 106 490 eurós 4S-nél olcsóbban, 83 520 eurótól indul a német ára.

Ez is érdekelhet:

A leghosszabb drift rekordját döntötte meg a Porsche Taycan

Elektromos autóval ennyit még nem mentek kilinccsel előre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés