Nem ment könnyen a The Grand Tour második évadának forgatása, hiszen Clarkson és Hammond is megjárta a kórházat, de végül elkészült, és hamarosan látható lesz a legújabb széria, amiben a trió azt csinálja, amihez a legjobban ért.

Már tudjuk a The Grand Tour második évadának korábbi előzeteséből, hogy a veterán Lancia raliautótól a McLaren 720S-ig és a lánctalpas harckocsitól a Bugatti Chironig mindent kipróbálnak Clarksonék, most pedig itt egy újabb kedvcsináló, ezúttal néhány fotó került fel a műsor Facebook-oldalára.

A képekről pedig egyértelműen látszik, hogy Clarkson, Hammond és May azt csinálják, amihez a legjobban értenek.

Tehát ebben az évadban sem kell lemondanunk a kalandokról, amit jellemzően úttalan utakon, minél olcsóbb járművekkel teljesítenek. Például 123-as Mercivel, vagy különböző régi Jaguarokkal.

A tévé helyett már az interneten, az Amazon Prime felületén fut a korábbi Top Gear triójának adása, a The Grand Tour pedig hamarosan újabb médiatípusban is megjelenik: ez a kalandokat összefoglaló könyv, ami október 5-én jelenik meg e-bookra és nyomtatásban is.

Nem lassít a The Grand Tour a második évadban sem

Kijött az új sorozat első előzetese, és ebben is hozzák a formájukat a srácok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.