Dizájn terén újabb erős alkotást tett le az asztalra a Kia, itt a Sportage új generációjának európai változata, ami nem csak a külseje miatt érdekes: az újdonság többféle hibrid hajtással és a legmodernebb asszisztensekkel érkezik.

Csak azért nem mondhatjuk óriási meglepetésnek az új Sportage dizájnját, mert a Kia már három hónapja leleplezte a szabadidő-terepjáró ötödik generációját.

Az még a tengerentúli piacokra szánt hosszabb változat volt, most pedig azt a modellt ismerhetjük meg, amit kimondottan az európai országok számára fejlesztettek.

A legfontosabb különbség a karosszéria mérete, a koreai Sportage ugyanis 4,66 méter hosszú és 2,76 méter a tengelytávja, míg

a most bemutatott európai modell 4,52 méter hosszú és 2,68 méter a tengelytávja, tehát 14 centivel rövidebb a tengerentúlinál,

de négy centivel hosszabb az elődjénél. A csomagtartója bőséges, 587 literes, és 1776 literesre bővíthető.

A dizájn tehát már nem olyan nagy meglepetés, de még mindig elég feltűnőnek számít, és nem csak a saját kategóriájában.

A legérdekesebb része a széles hűtőmaszkja, a két szélén a bumerángformájú nappali fényekkel és a rombuszalakú fényszórókkal. A C-oszlopon találkozik a karosszéria és a tető színe, míg a hátsó lámpákat fekete sávval kötötték össze.

A belső tér már nem annyira meglepő, hiszen az új Sorento stílusában készült,

a kormánykerék mögött két 12,3 colos képernyővel, és az EV6-hoz hasonlóan váltható média- és klímapanellel. A Sportage a legújabb asszisztenseket is megkapja, így a navigáció adatait használó adaptív tempomatot, a távirányítós parkolást és a holttérfigyelő kamerát.

Már az 1,6 literes, 150 lóerős alapmodellje is mild hibrid, míg a 230 lóerős teljes hibrid változatban a benzinmotor 180 lóerős, hozzá egy 60 lóerős, 265 Nm nyomatékú elektromotor és egy 1,49 kilowattórás akkumulátor csatlakozik.

A csúcsmodell a 265 lóerős plug-in hibrid, aminek erősebb, 91 lóerős az elektromotorja és nagyobb, 13,8 kilowattórás az akkuja.

A Sportage nálunk dízelmotorral is kapható lesz, az 1,6 literes turbódízel 115 és 136 lóerős változatban érhető el, az utóbbi 48 voltos mild hibrid rendszerrel. A váltó hatfokozatú kézi vagy hétsebességes duplakuplungos lehet, az újdonság adaptív lengéscsillapítással és automatikus összkerékhajtással is rendelhető.

Így fejlődött a Kia Sportage a legelsőtől a legújabbig:

Ez is érdekelhet:

Sportosabb lett a megújult Kia Ceed és ProCeed

Golf vagy Focus helyett választanád?

Itt egy újabb villanyautó, az orrában csomagtartó! Első üléspróba a Kia EV6-ról

Sajnos az előszériás, féltve óvott demópéldánnyal egy métert se mehettünk, de azt már tudjuk, mekkora belül és mennyire kényelmesek az ülései!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés