A crossoverek divatja nem csillapodik, és ennek eredménye, hogy már a Kia Ceed is megjelenik szabadidős változatban. Az újdonságnak, amiről egyelőre egy keveset mutató képet tettek közzé, a szellemes XCeed nevet adták.

Olyan divatosak a szabadidő-terepjárók, hogy az autógyártók már a hagyományos modelleket is elkezdik crossoverré alakítani. A Fordnak ott a Focus Active változata, és most a Kia is előáll a sajátjával, amit a Ceed alapjára építenek. A hagyományos Ceed és Ceed Sportswagon, valamint a sportos vonalú ProCeed kombi mellett ez lesz a típus negyedik karosszériaváltozata.

Még nem sokat árult el róla a Kia, csak egy olyan képet mutatott, amin az autó főbb vonalai látszanak. Nem egyszerűen a Ceed emelt futóművel szerelt változatáról lesz szó, mert a képen annyi azért látható, hogy az ablakok vonalai és a lámpák is eltérnek. Az újdonságot, ami a szójátéknak is beillő XCeed nevet kapja, még 2019-ben leleplezik.

Olvasd el, milyen volt vezetni a Ceedet:

A Cee’d elég jó volt, a Ceedet viszont akarjuk – Kia Ceed 1.4 T-GDI-teszt

Kis fazonigazítás, korszerűbb műszaki tartalom. Látszólag ennyivel tud többet a komapkt Kia harmadik generációja. De nem szabad mindig hinni a látszatnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés