Akkora nagy lett az akkumulátor, hogy most már túl kicsi hozzá az autó. Viszont magyar körülmények között ez most a legokosabb elektromos választás.

A felfrissített, megizmosított és alaposan megnövelt hatótávú villanyautó fenekén még szerény is a felirat. Az új Zoe akkumulátora nettó 52 kWh kapacitású, vagyis ez a teljes kihasználható energiamennyiség, amit tárolni képes. Ekkora akkuval pedig 300 kilométert simán meg tud tenni a kocsi egy töltéssel vegyes üzemben.

Dizájn

Az idei modellévre alaposan kicsinosította a Renault az immár nyolcadik éve gyártott autót, de a lényeg nem változott. Gömbölyded, arányos, kedves kis bébifóka négy keréken. Egyértelmű, hogy városi közlekedésre szánták, de méretei azért elegendőek ahhoz, hogy ne tűnjön véletlenül odatévedt babakocsinak az autópályán sem.

A vastag smink ügyesen eltakarja a Zoe korát. Az izgalmas új lámpatestekkel, a divatos friss színekkel az elektromos Renault újra egy új autó tudott lenni, de az illúzió csak addig tart, amíg ki nem nyitjuk valamelyik ajtót. Főként az ötödiket.

Szépek az új hátsó lámpák

Belső

Talán illetlenség az autó feneke felől kezdeni az ismertetést, mégis innen indulunk, mert így szép, egyenletes felíveléssel mehetünk végig a Zoe kabinján. Tehát: az ötödik ajtót felnyitva bántóan eldolgozatlan, egyenetlen padlójú raktér tárul fel, amiben dedikált hely nélkül henteregnek a töltőkábelek. A hátsó ülések támláit ledöntve nem keletkezik sík felület, hatalmas lépcső nyílik az igazi csomagtartó és a bővített raktér alja, a támlák hátfala között. A csomagtartóba mélyen benyúlva kell pakolni, a perem pedig védtelen fényezett lemez, ami pillanatokon belül karcos, ütött-kopott, használt benyomást keltő csatatérré változik, ahogy az ember elkezdi használni az autót. Egy pozitívum azért van: a raktérfedél behúzójának megalkotásánál a balkezesekre is gondolt a Renault - érdekes módon ez a figyelmesség az új Cliónál elmaradt.

Kétkezes az ötödik ajtó belsejének kialakítása

Sérülékeny, védtelen a fényezett rakodóperem, nincs hely a kábeleknek, magas lépcső alakul ki a hátsó támlák ledöntésével

A hátsó üléssorba a ma is vicces, de kisebb gyerekek számára túl magasan lévő és nehezen kezelhető rejtett kilincs meghúzásával szűken nyíló ajtónyíláson át juthatunk be. A lábtér és a fejtér elfogadható, de a térérzet a csaknem 2,6 méteres tengelytáv dacára elmarad a valóban friss tervezésű kisautók, akár a Clio helykínálatától. Az ülőlapok és az első ülések támlái dácsiásan vastagok, ez is csökkenti a teret. A szőnyegek kisautósak, nehezen porszívózhatóak, olcsók. Szellőző, könyöklő nincs. Van viszont két USB-konnektor hátul is: látszik, hogy ebben az autóban az elektromosság nem probléma.

Elférek magam mögött, de nem szívesen

Az első ülések viszont rendben vannak. Az integrált fejtámlás székek hosszú úton sem fárasztóak, a vezetőülés fix magasságú ugyan, de az ergonómia nem rossz - ez köszönhető annak is persze, hogy kuplungolni sosem kell ebben a kocsiban.

A modellfrissítéssel a Zoéba is megérkezett a Renault 9,3 collos érintőképernyős új menürendszere (felárért), a 10 collos virtuális műszeregységgel (alapáron) együtt. A kormányt és a bajuszkapcsolókat is újra cserélte a gyártó. Kellemes szövetbetétek kerültek az ajtókra és a műszerfalra, új tárolóhelyeket kaptak az utasok. Komolykodóbb, felnőttebb lett a kabin, de az olcsó kisautós, egyszerű műanyagos érzés azért ott van az új dizájnelemek mögött.

Szövet, króm, új kormány, új bajszok, de az alapok a régiek: olcsó kisautó, drága elektromos technikával

A függőlegesen tájolt hatalmas csúcs-kijelző képe szép, a navigációs térkép pedig remekül áttekinthető rajta. 150 ezer a felára az alap HMI-hez képest

A 10 coll képátlójú virtuális műszerblokk kicsit zűrzavaros, de a kreatív megjelenítések illenek az elektromos technikához

Technika

Az első Zoe még 22 kWh-s akkuval látta meg a napvilágot, az előző, 40 kWh-s változat pedig a kocsi méretéhez képest példátlanul nagy volt. Az új Zoe akkumulátora már bruttó 55 kWh kapacitású, ebből 52-t használhat fel a sofőr. A kocsi ismét két motorváltozatban kapható, de most már a gyengébb az, ami egykor az erősebb volt: 110 vagy 135 lóerő közül lehet választani. A végsebesség 135 illetve 140 km/h, a gyorsulás 0-ról 100-ra 11,4 illetve 9,5 másodperc.

A kocsi alatt normál kisautó-futóművet találunk, elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros felfüggesztéssel. A fékek viszont cseppet sem kisautósak. Hátul is hűtött tárcsák lapulnak a kerekekben, hiszen a vezetővel együtt minimum másfél tonnás menetkész tömeget nem árt hatékonyan lassítani vész esetén. Ha nincs vész, a fék pihen: mint minden elektromos autó, a Zoe is elsősorban regeneratív fékezéssel lassít. A motor a fedélzeti oda-vissza mérő teljesítménymérő tanúsága szerint akár 40 kW-os teljesítményt is képes visszaalakítani kémiai energiává. Aki nagyon szeret ezzel játszani, a váltókaron talál egy B fokozatot is: ez semmi más, mint a megnövelt visszatöltés. A B-üzemmódot aktiválva kis előrelátással akár a fékpedál érintése nélkül is el lehet közlekedni a Zoéval.

Az egyharmadon álló akkuval az utcai sima 22 kW-os AC-töltővel sem kell másfél óra a teljes feltöltéshez. Ilyet a többi villanyautó nem tud

Egyszerű irányváltó, választható erősebb motorfék/visszatöltés üzemmódall (B állás)

A nagy lítium-ion akkumulátor egyenáramú gyorstöltőn csak 50 kW teljesítménnyel tölthető, de ez az opció feláras a kocsihoz, 350 ezer forintot kell érte fizetni.  A váltóáramú gyorstöltés viszont alapáron is páratlanul gyors. A Renault Zoe az egyetlen ma kapható elektromos autó, amely képes maradéktalanul kihasználni a ma nálunk legelterjedtebb nyilvános töltők 22 kW-os kapacitását, míg a többi villanyautó általában harmadennyi teljesítményt, 7,4 kW-ot tud felvenni, ami arányosan hosszabb töltési időket jelent. Kiemelendő még, hogy a klímaberendezés hőszivattyús működési elvű, igen takarékos szerkezet, a Zoe hűtési és fűtési energiaigénye csak minimális mértékben csökkenti a hatótávot.

A vezetéstámogatás is felfejlődött az elvárható szintre; megérkezett az aktív sávtartás, a (feláras) automatikusan vészfékező gázolás-elkerülő funkció és még néhány extra.

A fényszórók LED-esek ugyan, de a magasságállításuk kézi maradt

Újdonság a sávtartó automatika

Milyen vezetni?

A kocsival egy brutális túrakört csaptam: Fejér megyei otthonomból indulva lenyomtam egy Debrecen-Miskolc fordulót. Egy nap alatt jóval több mint 600 kilométert tettem a kocsiba, mert kíváncsi voltam, ekkora akkuval tényleg alkalmas-e a magyar valóságban mondjuk egy durva területi képviselői munkanapra a Zoe. Jelentem: igen, simán, és ami a megdöbbentő, még nagyteljesítményű, drága DC-töltés nélkül is.

Méretek: 4087x1887x1562 mm

A páratlanul gyors 22 kW-os AC-töltéssel négy, alkalmanként fél-egyórás rátöltéssel futottam meg a kört. Az EON oszlopain ingyen, a Mobilitinél kWh-nként 80 forintért töltve az egész út megvolt négyezer forintból. Az akkumulátor töltöttsége menet közben sehol nem csökkent egyharmad alá, mindig bőven megvolt az a jó érzésem, hogy ha gubanc van a töltéssel, még van száz kilométerem megoldást találni. (Az élményekről, tapasztalatokról hamarosan beszámolunk egy külön cikkben.)

A Zoe technikája tehát kiválóan alkalmas akár nagy távolságok megtételére is. Maga a Zoe viszont már jóval kevésbé. Egész nap benne ülni - ehhez kicsi és kényelmetlen. A másfél tonnás, csaknem négy mázsás akkumulátort cipelő kocsi tömege és ára egyáltalán nincs arányában a méretével.

Tengelytáv: 2588 mm

Az alacsony súlypont miatt kanyarban nagyon stabil, a nagy nyomaték és a váltásmentes, megszakítatlan gyorsulás érzete igencsak lelkesítő. De a Zoe nem gokart. Az üléspozíció magas, a kormányzás szintetikus, érzelemmentes. A rugózási komfort a nagy tömeg miatt nem rossz, de az úthibák érezhetően próbára teszik a futóművet. Jó vezetni de csak annyira, mint a többi átlagos elektromos autót.

Mennyibe kerül?

Furcsa érzés azzal a tudattal ránézni, hogy ez még akciós, csak az országban lévő készletre érvényes átmeneti áron is egy minimum 10,35 milliós kocsi, sőt: a 135 lóerős, sok extrás tesztautó listaára akció nélkül igazából bőven több, mint 12 millió forint.

A 2020-as Renault Zoe árlistája és műszaki adattáblája innen tölthető le pdf-ben

Vannak szögek, ahonnan bele lehet szeretni, pláne ebbe a jópofa, Blueberry fantázianevű új metál-lilában

Sok-sok benzinmentes, minimális karbantartásigényes, olcsó kilométert kell megtenni a Zoéval, hogy megtérüljön annak a két, jól felszerelt, hagyományos benzinmotoros kisautónak az ára, amit megvehetnénk annyi pénzből, amennyibe a villany-Renault kerül. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a gyors AC-töltéssel és a nagy akkumulátorral ez az elektromos autó az egyike a keveseknek, amivel ténylegesen el is képzelhető, hogy az ember leautózza azt a 160 ezer kilométert 8 év alatt (pont ennyi a garancia az akkumulátorra egyébként), ami nagyjából a megtérüléshez kell.

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.