A bemutatása után nem sokkal kiderült a forintos ára a Mercedes kisebbik elektromos autójának. Az EQA már rendelhető a magyarországi kereskedésekben, és ugyan nem lesz olcsó, de azért kevesebbe kerül az EQC-nél.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A Mercedes alig több mint egy éve mutatta be az első eleve elektromosnak fejlesztett autóját, és az EQC után ezúttal lefelé bővítette a kínálatot.

Kompakt elektromos autót mutatott be a Mercedes

Még az idén kapható lesz az EQA.

Az EQA nem más, mint a kompakt crossover GLA elektromos hajtású változata, és a nevéből is sejtheted, hogy a Mercedes legkisebb, ezért legolcsóbb elektromos autója lesz. Most az is kiderült, hogy mennyibe kerül.

Az EQA 250 változat alapára 19 372 000 Ft, ehhez lehet hozzáadni az extrákat, például az AMG-stílusú külső további 1,2 millió, a bevezető képeken nagyon látványos, rozéarany kerekekkel szerelt Edition 1 változat plusz 2,9 millió forintba kerül.

Az EQA-nak ez a változata 190 lóerős, a 66,5 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 426 kilométert lehet megtenni.

A kompakt méretű EQA 250 tehát jóval többe kerül, mint a hasonló teljesítményű benzines vagy plug-in hibrid GLA, ami 15 millió forint körüli áron indít, de azért elérhetőbb, mint az egy kategóriával nagyobb, de ennek megfelelően 408 lóerős, kétmotoros, összkerékhajtásos EQC 400, ami legalább 26 741 000 forintba kerül.

Ez is érdekelhet:

Jövőre már elektromos autót is gyárt Kecskeméten a Mercedes

Az első magyarországi sorozatgyártású elektromos autó lesz.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Az F1 történetének legszürreálisabb rajtja éppen a Magyar Nagydíjon történt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
46% Külföldi
23% Hazai
31% Idén egyik sem