Nehéz nem egyetérteni a korábbi Forma–1-es pilóta, Jarno Trulli kendőzetlen véleményével.

Trulli 1997 és 2011 között szerepelt az F1-ben, úgy véli, távozása óta egészen nagyot fordult a világ a sportággal, amiről ma már egészen lesújtó véleménye van:

„Mivé lett a Forma–1?! Neked is feltűnt, hogy Szingapúrban a futamon a pilóták 10-12 másodperccel is lassabbak voltak, mint az időmérőn? Ez egyszerűen abszurd és nevetséges.”

Pedig a 2018-as autók teljesítményével nincs gond – Kimi Räikkönen például Monzában megfutotta minden idők leggyorsabb F1-es körét –, a 44 éves olasz szerint egyszerűen túl spórolós lett az F1:

„Képzelem, mit érezhetnek az olyan srácok, mint Kimi, Fernando, Lewis és Seb, ők még ismerték azt a Forma–1-et, ami az igazi Forma–1 volt. Abban az F1-ben a rajttól a célig végig nyomtuk, ma már viszont vigyázni kell a fogyasztásra, a gumikra és a többire.

Ha nem avatkoznak bele nagyon gyorsan, a Forma–1 visszafordíthatatlanul eltorzul,

amit rettentően sajnálnék, mert imádom az F1-et, nagyon sokat jelent az életemben. Nagy kár, hogy ilyen lett, amilyen.”

És ahogy írtuk, nehéz nem egyetérteni vele.

Eközben meg...

Akkorát húzott az F1, amekkorát még Ecclestone sem mert

Ez a szurkolók egy részénél rendesen kiverte a biztosítékot.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában