A klasszikus modellek elektromos autóvá alakításával foglalkozik a brit Everrati, amelynek legújabb modellje a Porsche 911-es még izmosabb változata.

Még nem hallottuk az Everrati Automotive nevét, pedig a londoni cégnél már számtalan olyan klasszikus modellt építettek teljesen elektromos hajtású autóvá, mint a Land Rover Series II és a pagodatetős Mercedes-Benz SL. A kínálatban a 964-es sorozatú Porsche 911 is szerepel, és most ebből készültek el egy még izmosabb változattal.

A Signature Edition névre keresztelt sorozatnál a boxermotor helyére épített elektromotor teljesítménye 446-ról 507 lóerőre nőtt,

a maximum nyomatéka 460-ról 500 Nm-re növekedett. Az elektromos Porsche 911 ezzel négy másodperc alatt gyorsul százra, az 53 kilowattórás akkumulátorral 240 kilométert megy el egy feltöltéssel.

Az építéshez egy eredeti Porsche 911-est használnak fel, de az Everrati szerint az elektromos hajtás bármikor visszaalakítható benzinessé

– még a kipufogóvéget is fent hagyták. A 964-es megjelenését azonban feldobták a brutálisan szélesített sárvédőkkel, amiket szénszálas anyagból készítenek, kívánságra a Porsche teteje is ebből az anyagból készül el.

A műszeregységre az elektromos hajtás állapotát mutató számlapok kerültek, és az Everrati Porschéjében olyan modern extrák is megtalálhatók, mint a klímaberendezés, az ülésfűtés és a navigáció okostelefon-tükrözéssel. Az alapmodell 232 ezer euróba, a Signature Edition pedig 290 ezer euróba, azaz 100 millió forintba kerül, és ebben a donorautó ára még nincs benne.

Ez is érdekelhet:

Maradona ezzel a Porschével élvezte az életet Sevillában

Az autó eladó, és reméljük, hogy rendesen kiporszívózták.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés