Kőkemény kritikát kapott Charles Leclerc.

A Ferrari egykori pilótája és Niki Lauda legendás megmentője, Arturo Merzario az Automoto.it-nek nyilatkozva nem kertelt, amikor Charles Leclerc-et értékelte:

„Leclerc elfoglalt egy ferraris ülést, ami akkoriban egyszerűen nem érdemelt meg. Nagyon jó versenyző, mint sokan mások, ha bedobsz néhány nevet egy kalapba és kihúzol egyet, nagyjából mind ugyanolyan. Semmi különleges nincs benne.”

Bár a 28 éves monacói ebben a szezonban egyértelműen felülmúlta a hétszeres világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont, megszerezve a csapat mind a hét dobogós helyezését és az egyetlen pole pozícióját, Merzario szerint ennek nincs valódi jelentősége:

„Semmi értelme azzal dicsekedni, hogy Hamilton előtt végzett, amikor a valóság az, hogy Lewis levette a lábát a gázról, mert nem érzi magát a csapat részének. Miért is adna bele 110 százalékot egy ilyen helyzetben?”

A kritikát végül egy különösen éles megjegyzéssel zárta Merzario, ami az Enzo Ferrari-korszakra vonatkozott:

„Ha Enzo Ferrari még köztünk lenne, biztos vagyok benne, hogy nem is léphetett volna be Maranello kapuján. Még csak ügyfélként sem fogadták volna.”

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Teljes a káosz a Ferrari 2026-os autója körül

Alig két hét van az Ferrari SF–26 bemutatójáig, az olasz istálló helyzete azonban nem túl rózsás.

Egy pilótával több pénzt keresett a Red Bull, mint a Ferrari Hamiltonnal és Leclerc-rel összesen

A F1 konstruktőri bajnokságáért folytatott küzdelem nem csupán presztízsről és dicsőségről szól, hanem óriási összegű díjazásról is. Mutatjuk, mennyi pénzt tehetnek zsebre a csapatok a 2025-ös teljesítményük alapján.

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Cunoda Júki helyzete és F1-es pályafutása több tényező miatt is bonyolulttá vált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem várt személy lehet a Newey-utód az Aston Martinnál

Mindent tudsz a BMW 3-as sorozatáról? Mutasd meg ezzel a kvízzel!

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés