Erős a gyanú, hogy szándékosságról van szó.

A Red Bull súlyos, 50 ezer eurós, azaz több mint 19 millió forintos pénzbírságot kapott az FIA-tól a Max Verstappen győzelmét hozó Amerikai Nagydíj után. A büntetés oka, hogy a csapat egyik tagja a gyanú szerint szándékosan, ráadásul igencsak alattomos módon megszegte a biztonsági előírásokat a rajtrácson.

Az incidens Lando Norris rajthelyéhez kapcsolódik: ez a bizonyos Red Bull-csapattag a felvezető kör után megpróbált visszatérni a pálya egy olyan részére, amit a versenybírók már lezártak, hogy eltávolítsa a brit pilóta rajtpozíciója mellett a falra ragasztott jelzőszalagot, amit azért helyeztek el, hogy a pilóta a korlátozott kilátás ellenére is pontosan, a lehető legjobb helyre tudja beállítani autóját a rajtrácson.

Az FIA jelentése szerint a Red Bull-csapattag a hivatalos személyek figyelmeztetése figyelmen kívül hagyta, és ezzel megszegte a biztonsági protokollt. Az osztrák istálló azzal védekezett, hogy az illető nem tudta, hogy tilos visszatérni a már lezárt területre, ám a stewardok ezt nem fogadták el mentségként. Mint kiemelték, a rajt előtti pályazárás után bármilyen beavatkozás komoly veszélyt jelent, ezért a szabályszegés nem maradhatott következmények nélkül. A pénzbírság felét, azaz 25 ezer eurót egyébként a szezon végéig felfüggesztették.

(Forrás: Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Távozhat a Ferrari csapatfőnöke, utódja Hamilton és Verstappen jövőjét is érintheti

A Ferrari nagy dobásra készül, ez azonban nem kockázatmentes.

Charles Leclerc kész távozni a Ferraritól

Úgy tűnik, Charles Leclerc türelme kezd fogyni.

Csapatváltásra készülhet a McLaren vb-címre hajtó pilótája

Topcsapat, de nem a Mercedes, és nem is a Red Bull az.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés