A Ferrari nagy dobásra készül, ez azonban nem kockázatmentes.

Azóta lehet hallani pletykákat Chris Horner visszatéréséről a Formula–1-be, hogy a Red Bull húsz év közös munka után szeptemberben menesztette őt*. Bár több csapattal is hírbe hozták az 51 éves szakembert – köztük az Alpine-nal, a Haasszal és az Aston Martinnal –, jelenleg egyiknél sem tűnik valós opciónak, a Ferrari viszont egy új célpont lehet számára.

*Chris Horner távozásának hátterében a Red Bull teljesítményének visszaesése és kulcsfigurák, például a tervezőzseni Adrian Newey és Jonathan Wheatley távozása áll, emellett a brit szakember ellen 2024 februárjában vizsgálat indult feltételezett helytelen viselkedés miatt (szexuális zaklatás vádja merült fel egy női alkalmazottjával kapcsolatban), ez mostanra lezárult, ami egymilliárdjába került Hornernek.

Bár Frédéric Vasseur júliusban hosszabbított szerződést (2027 végéig) az olasz istállóval, a gyenge szezonkezdet miatt nagy a nyomás rajta – a csapat még nem nyert futamot a 2025-ben, és könnyen előfordulhat, hogy a szezon győzelem nélkül zárulhat, ami elfogadhatatlan egy ilyen patinás csapattól. Ráadásul hat futammal és három sprintfutammal a vége előtt már csak a harmadik a konstruktőri tabellán a Ferrari a már bajnok McLaren és a Mercedes mögött, de a negyedik Red Bull is csak nyolc pontra van tőle. Pedig a franciától világbajnoki címeket vártak, ehelyett viszont a csapat szinte minden területen elmarad az elvárásoktól.

„Szerződéshosszabbítása ellenére a Ferrari láthatóan meg akar szabadulni Vasseurtől, és John Elkann láthatóan nagyon rá van állva Christian Horner megszerzésére. Neki tizennégy világbajnoki címe van, Elkann pedig olyan érzelmes ember, aki nem azt nézi, mit gondolt tegnap, csak az, mit gondol ma”

– mondta az F1-Insider újságírója, Ralf Bach.

Elkann döntése azonban nem kockázatmentes, ezzel ugyanis a Ferrari bezárhatja az ajtót az olasz istálló célpontjaként emlegetett Max Verstappen előtt, a négyszeres világbajnok csapata ugyanis nem szívesen dolgozna újra Hornerrel. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az F1 riportere, Will Buxton szerint a Vasseurhez lojális Lewis Hamiltont is elveszíthetik a maranellóiak, ha új csapatfőnök érkezik – pedig állítólag a hétszeres világbajnok szerződésében van egy olyan záradék, ami alapján egyoldalúan meghosszabbíthatja azt a 2027-es szezon végéig, vagyis ez alapján Hamilton a ferraris jövője kizárólag saját döntésén múlik.

(Forrás: F1 Oversteer, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Charles Leclerc kész távozni a Ferraritól

Úgy tűnik, Charles Leclerc türelme kezd fogyni.

Hatalmas botrány lett a Szingapúri Nagydíj díjátadójából

A Mercedes képviselőjének pezsgőlocsolása kavart indulatokat.

Csapatváltásra készülhet a McLaren vb-címre hajtó pilótája

Topcsapat, de nem a Mercedes, és nem is a Red Bull az.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés