A C5 Aircross úgy divatos SUV, hogy közben kényelmes családi egyterű is, ráadásul mindezt kombinálja a plug-in hibridek csodás szuperképességeivel.

A C5 Aircross olyan értékeket hoz az egyik legkurrensebb kategóriába, amiket el is vártunk a márkától. Citroënék csináltak egy kocsit, ami úgy néz ki, mint egy divatos kompakt szabadidőautó, pedig valójában egy tágas, kényelmes, különleges és nagyon szerethető, Picasso-lelkű családi jármű.

A C5 Aircross formailag a 2007 és 2012 között Japánban gyártott Mitsubishi Outlander-klón, a C-Crosser utódjának tűnik. Műszakilag viszont semmi köze hozzá. Ez az autó a PSA-csoport EMP2 platformjára épül, Franciaországban készül két, Kínában már három éve. Tesztautónk pedig egy tavaly év végén bemutatott konnektorról tölthető hibrid változat, ugyanazzal a technikával, mint amit a Peugeot 3008 PHEV és az Opel Grandland X PHEV rokonokban már láthattunk korábban.

A technika az autóban

A C5 Aircross PHEV-ben egy 180 lóerős, 1,6 literes benzines, négyhengeres turbómotor és egy 108 lóerős elektromos motor dolgozik rá egy nyolcfokozatú automata váltóra, ahonnan végül az első kerekekre érkezik a nyomaték. A kocsi padllólemeze alatt van egy 13,2 kWh kapacitású lítium-akkumulátor, amelyben katalógus szerint 55, tisztán elektromos hajtással megtehető kilométerre elég energia tárolható. Ez az 55 kilométer viszont csak nyugis városi-elővárosi forgalomban reális. Ha ki kell menni az országútra vagy az autópályára (ahol a kocsi 135 km/h maximális sebességet tud elérni a benzinmotor beindulása nélkül), rögtön 40 vagy inkább 30 kilométerre csökken a hatótáv villannyal.

Az akku alapesetben csak 3,7 kW-os töltőt kap, amivel kb. 4 óra egy teljes feltöltés. 130 ezer forintos felárért viszont 7,4 kW-os töltés is rendelhető, ekkor megfelelő konnektorról vagy utcai köztöltőről két órára csökken a töltési idő.

A C5 Aircross fedélzeti elektronikája megfelel a ma elvárható szintnek: követőradaros tempomat, automatikus vészfékezés, sávtartás, táblafelismerő is van benne, a plug-inben mindez alapáron. Az audiorendszer hangzása nem rossz, de egyértelműen nem is prémium.

Méretek: 4500x1969x1654 mm
Tengelytáv: 2730 mm

Az autó a technika körül

A C5 Aircross tágas, kényelmes családi kocsi, magasan végigvitt tetővonallal, elöl-hátul sok hellyel, nagy csomagtartóval. Nem ülések vannak benne, hanem fotelek - igen, hátul is, három külön darab, mindenkinek egy-egy, amit tologatni is lehet és a támlája is külön dönthető. A kabin hangulata barátságos, szalon jellegű, épp csak egy kandalló hiányzik a közepéről. És vannak benne tipikus francia poénok. Némelyik viccet nem is nagyon lehet feldolgozni: a függőlegesen a műszerfalba falazott BMW-ket például még mindig nem értem. A bőröndfogantyú-szerűséget a kesztyűtartó felett igen: ez a C4 Cactusból ismerős motívum.

Megvan a két befalazott, oldalára állított BMW, ugye?
Imitált bőröndszíj-motívum a műszerfalon

A szépen formázott kárpitelemek, látványos ülésburkolatok mellett szinte fel se tűnik, hogy a minőség, az anyagválaszték cseppet sem prémium. Sok helyen felbukkan a Peugeot 206-osból jól ismert kemény, jellegzetes PSA-műanyag és a textilek is nagyon műszálasok, olcsó hatásúak.

A 460 literes csomagtartónak van egy nagy baja: nem nyílik elég magasra a fedele. 181 centivel folytonos rettegés volt az életem, hogy mikor lékeli meg a koponyámat a gonosz zárakasztó, ami egy különösen nyugtalanító Damoklész kardjaként függött a fejem felett pakolás közben. De a nagy tér jól pakolható, az ülések könnyen dönthetők, a kocsi alkalmas cuccolós családi túrákra is. A töltőkábel a raktér hátsó részében a padló alá rejthető, sok cucc alól is ki lehet kotorászni egy kis ügyességgel, ha szükség van rá.

460-1510 liter

A vezetői környezet egy kicsit túl modern, de szerethető. A kedvesen bumfordi kormány jó fogású, a gombok-tekerentyűk rendszere világos. A 12,3 collos képátlójú virtuális műszeregység három nézetben mutatja az adatokat, de ebből messze ez a legjobb, legvilágosabb:

A középkonzolt sajnos nagyon leuralta a 8 collos érintőképernyő. A komplett klmakonzol beleköltözött és az audiorendszerből is csak egy nagy hagyományos hangerőszabályozó tárcsa úszta meg az elnyeletést, így bármit akarunk csinálni a hűtéssel-fűtéssel, az sokkal komplikáltabb lesz, mint egy tízéves Citroënben lenne.

Ha csak egy autód van, az ilyen legyen!

A C5 Aircross plug-in egy tökéletes kocsi az egyautós családmodellhez. A hétköznapi rutinfeladatokat tisztán, olcsón megoldja villannyal, de el lehet menni vele bármikor bárhová egy hosszú családi túrára is, elfogadható fogyasztással. 1/4-1/3 elektromos üzem mellett 3,5-4 liter benzint fogyasztott nálunk vegyesben, tehát töltögetés nélkül egy hosszú úton is el lehet gurulgatni vele 5-6, autópályán esetleg 7 literből.

Fogyasztási statisztika

A futómű egyszerre kényelmes és stabil. A speciálisan ehhez a modellhez fejlesztett lengéscsillapítókkal a nagy kanyarokban a kasztni lágyan megdől, de nem kezd ringani, nem billeg, hanem stabilizálódik. A kátyúkat is ügyesen veszi le és úgy komfortos, hogy közben egész jól íven marad. Apa is élvezi a vezetést benne és a család sem panaszkodik közben.

A vezetéstámogatás ebben a kocsiban sem tökéletes, de legalább nem is erőszakos. Ezek a rendszerek magyar környezetben semmilyen autóban nem képesek megbízhatóan teljesíteni, de némely gyártó (jelenleg főként a VW-csoport) idegesítően komolyan veszi magát, amikor az önvezető funkciók figyelmeztetéseiről, riasztásairól, beavatkozásairól van szó. A Citroën szerencsére nem, az asszisztensek tévedései nem erőszakosak, nem zavaróak.

Van felülnézeti kamerakép is, de a kilátás eleve nem rossz a szögletes kocsiból a nagy ablakokkal

A kocsi nem prémium, nem high-end, de nagyon élhető és nagyon hétköznapi, a szó pozitív értelmében. Nyitjuk-zárjuk, megyünk vele ide-oda, töltjük, tankoljuk, használjuk és ő mindig csak ott van, teszi a dolgát, nem tolakszik be túlzóan az emberek személyes életébe. Mint egy kényelmes IKEA-kanapé. Imádtam a teszt során és a család is szerette. A Tökéletes Hétköznapi Autó és a Tökéletes Családi Autó. Szomorúan adtam vissza, boldogan használnám az elkövetkező 10 évben. De visszaadtam, mert az ára - maga a szürrealitás.

Miért ilyen iszonyú drága?

Az elszállt autóárak ismeretében jóval tízmillió fölé tippeltem a kocsit, olyan 12 misire saccoltam az árát. Aztán megnéztem a katalógust és elájultam. A C5 Aircross PHEV akciósan, mindenesen legkevesebb 14,8 millió forintért vihető haza. Ezért persze már gazdag alapfelszereltséget is kapunk, hiszen a gyártók jellemzően ezzel a trükkel próbálják elfogadtatni a plug-in hibridek és a villanyautók magas vételárát, de ez az összeg még így borzasztóan magas.

A Kia Niro plug-in hibrid kisebb is, gyengébb is, de az is egy ötszemélyes zöldrendszámos családi kocsi és már 10,15 millió forintért ideadják. Ennél is nyomasztóbb, hogy a BMW 225xe, amely hosszú ideig a piac legolcsóbb plug-in hibridje volt, még márkapresztízzsel együtt is elvihető 11,5 millió forintért, 220 lóerővel, összkerékhajtással. És hogy mondjak valamit, ami ugyanakkora, mint a Citroën és ugyanolyan erős is, akkor ott a Ford Kuga PHEV, 225 lóerővel, 13,8 milliós induló áron.

A C5 Aircross PHEV ugyan valóban egy imádnivaló és nagyon jó kocsi a maga műfajában, de ezzel a minőségérzettel, ezzel a technikával egyszerűen nincsen hozzá joga, hogy ilyen drága legyen. Még úgy sem, hogy tudjuk, ez igazából két autó: szennyezésmentes városi szaladgálós kocsi és kényelmes túraautó, egy testben.

 

Ez pedig egy tisztán elektromos kis francia, ami prémium ugyan, viszont már nem Citroën:

Négy keréken guruló, opálos igazgyöngy – DS 3 Crossback E-Tense-teszt

Ökobarát dizájner- és divatfüggők kötelező kiegészítője kellene, hogy legyen a hibáival együtt is a DS 3 Crossback E-Tense!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés