Nagy visszatérés lenne ez.

Lewis Hamilton 12 év után elhagyta a Mercedest, ahol minden idők legsikeresebb versenyzőjévé vált, majd nagy reményekkel a Ferrarihoz igazolt. Az eddigi eredmények azonban messze elmaradnak a várakozásoktól, miután a hétszeres világbajnok látványosan nehezen alkalmazkodik a maranellóiak idei autójához, az  az SF-25-höz.

„A Ferrari alkalmazottainak 90%-a ellenezte Hamilton leigazolását”

Kemény szavak hangoztak el Lewis Hamiltonnal kapcsolatban.

A legutóbbi forduló, a Magyar Nagydíj versenyhétvégéje újabb mélypont volt Hamilton számára, aki a balul sikerült időmérő után úgy nyilatkozott, hogy „teljesen haszontalan”, és hogy az autó konstrukciójának változtatása helyett „a csapatnak valószínűleg a versenyzőt kéne lecserélnie”, azaz őt saját magát.

A korábbi Formula–1-es pilóta, Johnny Herbert szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a színfalak mögött már felmerülhetett a brit pilóta helyettesítése. Ő maga pedig Hamilton ferraris elődjét, jelenleg a Williamsnél versenyző Carlos Sainz Jr.-t nevezte meg lehetséges utódnak, mint mondja:

„Láttam egy rövid interjút Sainzcal, akit megkérdeztek, visszamenne-e a Ferrarihoz, és azt felelte, hogy igen, talán. Fantasztikus munkát végzett ott, és remekül kézben tartotta Charles Leclerc-t, mindemellett még mindig fiatal, és jól dolgozik, még ha a Williamsnél most kicsit küszködik is. De tudjuk, mennyire jó volt, amikor a Ferrarinál versenyzett.”

Hamilton szerződése elméletileg 2026 végéig szól, ám hírek szerint az olyan vitatott záradékot is tartalmaz, ami lehetővé teheti számára, hogy egyoldalúan meghosszabbítsa kontraktusát 2027 végéig, így gyakorlatilag a Ferrarinak szinte semmilyen beleszólással nincs a dologba.

Hamilton úgy magához láncolhatta a Ferrarit, hogy az nem is dönthet a sorsáról

Úgy tűnik, a Ferrarinak nem lesz egyszerű dolga, ha meg akarna válni Lewis Hamiltontól a közeljövőben.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vissza kellene vonulnia Lewis Hamiltonnak? Szavazz!

Bernie Ecclestone álláspontja teljesen világos, te mit gondolsz róla? Szavazz!

Végtelenül kínos helyzet alakulna ki a Cadillacnél Chris Horner szerződtetésével

Botrányos reunion jöhet össze a Formula–1-ben. Jó kérdés, hogy valóban kockáztatna-e egy ilyen robbanásveszélyesnek tűnő lépést a Cadillac.

Úgy tűnik, megvan a Cadillac egyik F1-es pilótája

Egyáltalán nem meglepő a Cadillac választása.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés