Közeleg a tél, és Havas Jon mellett egy másik Jon is a télre készül. Jon Olsson a kamuflázsba öltöztetett tetődobozos Lamborghini Huracán után idén egy tuningolt Mercedes-Benz G-osztállyal tervezi megtenni a havas túrákat.

Jon Olsson amellett, hogy profi síelő, imádja az autókat is, amiből minden évre beszerez egy újabbat. De nem elégszik meg a szériával, a tuning nála magától értetődő. Az Audi RS6 DTM és a kompresszoros Lamborghini Huracán is elég elvetemült volt, de most egy olyan típust újított, ami minden korábbi autójának feladja a leckét a terepen.

Lord Hans a neve az új autónak, ami a Mercedes-Benz G 500 4x42 alapjára épül. Persze a motorját tovább tuningolták, egyelőre csak becslés a 800 lóerős teljesítmény, mert a fékpadi mérés még hátra van. De a futóművet és a fékrendszert is hozzá igazították, még keményebb terepgumikat, masszív gallytörőket és plusz lámpákat tettek fel.

Mint Olsson minden korábbi autója, úgy Lord Hans is kamuflázs mintát kapott, igaz, feketében nem annyira feltűnő, de a szénszálas anyagból készült sárvédő-szélesítések színét is hozzá igazították. Már a most készült képek is fantasztikusak, de van egy olyan sejtésünk, hogy a téli szezonban többet hallunk majd Jon Olsson új játékszeréről.

Nézd meg Jon Olsson előző autóit is:

Brutálisan durva lett a raliautóvá varrt Rolls-Royce

Talán itt az ideje, hogy az Armani elkezdjen bukósisakokat és kezeslábasokat tervezni.

Tetődobozzal az igazi a 800 lóerős Lamborghini

Jon Olsson legújabb autója egy 800 lóerősre izmosított V10-es Lamborghini Huracán, és mivel profi síelőről van szó, a tetődoboz sem maradhatott le róla.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés