A Lamborghini bemutatta a márkakupájában versenyző Huracán versenyautó rendszámos változatát, a legdurvábbat, amit még közútra is lehet vinni.

A Huracán legújabb változata az STO, ami a Super Trofeo Omologata rövidítése, tehát a Lamborghini versenyautójának utcai változatáról van szó.

Szintet lépett brutalitásban a Lamborghini versenyautója

Álmunk, hogy versenyezzünk ezzel a Super Trofeóval.

Az STO egy lépéssel tovább megy, mint a Performante, hiszen ahhoz hasonlóan hátsókerék-hajtású, de a karosszéria háromnegyede szénszálas anyagból készült, ezért 43 kilogrammal még könnyebb.

A súlycsökkentésben nagy szerepe van annak is, hogy a Huracán egész orra a lökhárítóval és a sárvédőkkel együtt egy darabból készült,

amivel a hűtést is optimalizálni tudták. A jobb aerodinamika és az állítható szárnyak pedig azt jelentik, hogy 53 százalékkal több leszorítóerőt termel az autó, ami mindössze 1339 kilogrammot nyom.

A motorján nem erősítettek tovább, az 5,2 literes V10-es szívómotor továbbra is 640 lóerőre és 565 Nm nyomatékra képes,

amivel a Huracán STO kereken három másodperc alatt gyorsul százra, kilenc másodperc alatt éri el a kétszázat, a végsebessége 310 km/óra. Lehet, hogy nem gyorsabb, mint a Performante, de az biztos, hogy jobban fekszik a kanyarokban.

A legendás Gulf festést idéző világoskék és narancssárga színek remekül állnak a Huracán STO-nak,

és ez a séma köszön vissza az utastérben is, de a Lamborghini minden egyes példányt a vevő egyedi ízlése alapján készít el. Az elsőket 2021-ben lehet átvenni, az ára adók nélkül is 249 ezer euró, ami 89 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
36% Igen, de csalódás volt.
12% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés