A Lada új stílusát hozta el a Vesta, aminél eljött az ideje a ráncfelvarrásnak. Az első képek alapján nem sokat változtattak a szedán és kombi dizájnján.

A Vestát mindig az új Ladaként szoktuk emlegetni, pedig ki gondolta volna, hogy már hét év is eltelt a 2015-ös bemutatója óta. Az orosz autóipar malmai a szokásosnál jóval lassabban őrölnek, de ez az idő még ott is azt jelenti, hogy eljött az ideje a ráncfelvarrásnak. Mivel a Ladánál nem találtak ki újabb dizájnirányzatot, ezért csak óvatosan nyúltak a formához.

A megújult Vestát azért fel lehet ismerni, például a modernebb, menőbb fényszórókról,

amelyekben már LED-ek adják legalább a nappali menetfényt. A hűtőmaszkot is átfésülték, a közepére nagyobb méretű Lada-embléma került, míg hátul is LED-esek a lámpák, szépen elrejtették a rendszámvilágítás keretét, és a lökhárítóra álkipufogóvégek kerültek.

A Lada egyelőre két változat képeit mutatta meg, a szedán mellett az SW Cross kivitelt láthatjuk,

amely méhsejtmintás hűtőmaszkot és fekete tetőt kapott. A kínálatban szerepel a hagyományos kombi és a szedán Cross kiadása is. A belső teret egyelőre nem mutatták meg, de az már a külső képeken is látszik, hogy a középkonzolból kiemelkedő, nagyobb érintőképernyőt kap a Vesta.

A motorválasztékról sincsenek hírek, de számunkra kevésbé érdekes, ugyanis Európában, és így Magyarországon is befejeződött a Lada forgalmazása. Oroszországban azonban egyre népszerűbb a Vesta, jelenleg a legkeresettebb autónak számít a 2021-ben eladott több mint 113 ezer példányával, a lista második helyét egyébként a kisebb Granta foglalja el.

A Lada egyszer talán visszatér Európába, ha elkészül a Niva új generációja, Renault-alapokon:

Az eredeti formát viszi tovább a vadonatúj Lada Niva

2024-ben érkezik, és a Renault gondoskodik róla.

Ez is érdekelhet:

Régi nevét kapta vissza az eredeti Lada Niva

Sőt, Niva Legend lett belőle.

Sportváltozatban már dögös is lehet a Lada Vesta

Látványos képeken az orosz márka újdonsága.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés