Más esetben már régen leváltották volna egy újabb modellel, de a Lancia még mindig gyártja az Ypsilon harmadik generációját, amit éppen tizenkét éve mutatott be, hiszen az olaszok így is veszik, mint a cukrot.

Mivel a Stellantis adott még egy esélyt a Lanciának, ezért idén új életet lehelnek a patinás olasz márkába. Az új logóját már bemutatták, hamarosan egy tanulmányautón ismerhetjük meg a Lancia új stílusát, 2024-ben pedig megjelenik az Ypsilon következő generációja. Nem is sejtetted, de az elődje még mindig gyártásban van, és meglepően jól fogy.

Az Ypsilon harmadik generációja, ahogyan 2011-ben bemutatták

2014-ben szinte minden korábbi piacáról kivonult a Lancia, miután nem jött be, hogy a Chrysler modelljeit márkázzák át maguknak. Az Ypsilon harmadik generációja akkor még csak három éves volt, 2011-ben mutatták be a genfi autószalonon. Az alapját a szintén régóta gyártott Fiat 500-as adta, tulajdonképpen annak ötajtós, praktikusabb testvére.

A kivonulás után a hazájában tovább működött a Lancia, akkor ugyanis 60 ezret el tudtak adni az Ypsilonból,

ami a márka egyetlen típusa maradt. Meg is tartották a kínálatban, időközben megkapta az 500-asban bevezetett hibrid hajtást, és számtalan elegáns limitált széria mellett a Lancia minden évben igazított rajta valamit.

A jobbkormányos piacokon, az Egyesült Királyságban, Írországban és Japánban Chrysler Ypsilon néven árulták
2015-ben szélesebb és laposabb hűtőmaszkot kapott, és ezzel is jól mutat

Az olaszok pedig csak vették, csak vették az Ypsilont, nem érdekelte őket az egyre öregedő technikája.

2022-ben csaknem 41 ezer darab fogyott belőle, amivel Olaszország második legnépszerűbb autójának számít

a Fiat Panda (105 ezer) után. Még a Fiat 500-nál is többet adtak el belőle, ami csak a harmadik helyet tudta megszerezni.

2022-ben ismét megújult az Ypsilon, valószínűleg utoljára: új fényszórókat és hűtőmaszkot kapott, a lökhárítóján is igazítottak

Az Ypsilon jövője biztos a megújuló Lancia kínálatában, az új generáció vélhetően azon a műszaki alapokon jön, mint a Stellantis többi kisautója, azokhoz hasonlóan elektromos autóként is. A Lancia ezt követően kétévente mutat majd be újabb modellt, 2026-ban jön egy nagyautó, valószínűleg Aurelia néven, és 2028-ig kell várnunk az új Deltára.

Ez is érdekelhet:

Megérdemli a Lancia, hogy végre feltámasztják

Szoborszerű alkotással vetítették előre a hamarosan érkező új Lanciák dizájnját.

A gyönyörű Thesis hozta volna el a Lancia reneszánszát

Piaci kudarcból keresett klasszikus lett a Lancia limuzinja.

A magyar formatervező így képzeli a Lancia jövőjét

Obendorfer Dávid legújabb munkája, a Montecarlo akár holnap gyártásba kerülhetne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában