Vagy vár a Red Bull, vagy hatalmas összeget kell kipengetnie a brit pilótáért.

A Formula–1 egyik legnagyobb tehetségének tartott Lando Norris a sportág egyik legkeresettebb versenyzője. Szerződése 2025 év végig köti csapatához, a McLarenhez, egy megfelelő ajánlat esetén azonban még az is könnyen előfordulhat, hogy a wokingiak idő előtt, akár még idén elengednék a 24 éves britet, akit leginkább a Red Bull szeretne megszerezni Sergio Pérez helyére.

Ebben a sportágban nem jellemző, vagyis csak ritkán fordul elő az, hogy valakit kivásárolnak a szerződéséből, a csapatok jellemzően inkább megvárják, míg kifut a kiszemelt pilóta kontraktusa. Ennek kapcsán két F1-es szakíró, Scott Mitchell-Malm és Edd Straw arról diskurált a The Race podcastjében, hogy mennyi lenne az az összeg, amiért a McLaren már elengedné Norrist még a szerződése lejárta előtt.

Mitchell-Malm szerint ötvenmillió font körül lehet Norris kivásárlási ára, míg Straw szerint „a McLaren ennél is sokkal többet kérne”.

Nem valószínű, hogy a Red Bull már idén meglépi ezt, az viszont esélyes, hogy jövőre nem tartják meg Pérezt, vagyis a 2024-es idény után már bármi lehet.

(Forrás: Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Mindkettő húgyagyú, egyikük sem érdemli meg az F1-es ülést”

Eddie Jordan nem finomkodott, amikor szóba került Ralf Schumacher és Giancarlo Fisichella.

Mindkét pilótájától megszabadulhat az F1-es középcsapat

A vezetőségben változások történtek, ami a pilótafelállásra is hatással lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve