Max Verstappen Las Vegast is bevette.

Bár a Ferrari elvitte az első sort a Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén, azonban Carlos Sainz Jr. tízhelyes rajtbüntetése miatt Max Verstappen lépett elő Charles Leclerc mellé az első sorba – a rajtrács:

A rajtnál Verstappen rögtön megelőzte Leclerc-t, ám manőveréért ötmásodperces időbüntetést kapott, amiért – a bírák szerint – előzés közben leszorította a pályáról a monacóit (az ítéletre egyébként a 9. körig kellett várni):

A háromszoros világbajnok a 17. körben az első kerékcseréjénél le is töltötte a büntetést, közben pedig Leclerc visszavette a vezetést. Nyolc körrel később Verstappen ütközött George Russell-lel előzés közben, ám nem ő volt a hibás, a pozíciója már megvolt, amikor a Mercedes-pilóta ráhúzta a kormányt az autójárta (ezért ő is ötmásodperces büntetést kapott):

Egészen a 37. körig kellett várni arra, hogy a háromszoros világbajnok ismét az élre álljon, ehhez előbb a 12. helyről rajtoló csapattársát, Sergio Pérezt, majd az éllovas Leclerc-t kellett megelőznie – innentől pedig már nem volt megállás:

Verstappen megnyerte a Las Vegas-i Nagydíjat, a holland pedig ezzel szezonbeli 18. és pályafutása 53. futamgyőzelemét aratta.

Verstappen mögött izgalmas csata ment a második helyért, Leclerc ugyanis csak az utolsó kör utolsó kanyarjaiban tudta megelőzni Pérezt – a monacói ezt szenzációsan csinálta:

A Las Vegas-i Nagydíj végeredménye:

Bár Pérez csak a harmadik lett, de ezzel bebiztosította a második helyét a világbajnoki tabellán a pilóták között.

A szezon jövő héten az Abu-dzabi Nagydíjjal záródik.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Csak álltunk ott, mint valami bohócok” – Verstappen keményen nekiment a Las Vegas-i Nagydíjnak

Ha eddig esetleg nem jött volna át, hogy Max Verstappen a háta közepére nem kívánja a Las Vegas-i Nagydíjat, akkor most eléggé világossá vált a dolog.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés