Ő közvetlenül ismeri a lehetséges következményeket: ott volt a mentésnél, amikor tavaly a Magyar Közút egyik szakemberét halálra gázolta egy kamion.

A Magyar Közút Biztonságunk az Ön kezében van kampányának részeként évek óta igyekszik felhívni a közlekedők figyelmét arra, hogy vigyázzanak az úton dolgozó közutasokra. 2016–2021 között összesen öt halálos, egy súlyos, negyvenhárom személyi sérüléssel járó és harminckét kvázi munkabalesetet okoztak felelőtlen közlekedők közutas munkaterületek környezetében. 2021-ben a gyorsforgalmi utakon, terelésben történt személyi sérüléses balesetekből közel száz esetet tart nyilván a társaság,

csak tavaly 19 alkalommal hajtottak ütközési energialenyelő szerkezetbe és 26-szor mérnökségi gépkocsiba.

Két halálos munkabaleset is történt, amit figyelmetlen közlekedők okoztak. az egyiknél az M1-es autópálya lébényi szakaszán építettek ki egy terelést a szakemberek, a munkaterületet ütközési energiaelnyelő modullal felszerelt több tíz tonnás teherautóval biztosították.

Egy kamionos viszont nem vette figyelembe az előrejelzéseket, és szinte fékezés nélkül, akkora erővel csapódott az energiaelnyelővel szerelt gépnek, hogy azt az oldalára borította, és betolta a munkaterületre.

A teherautó előtt lévő brigádszállító járműnél tartózkodó egyik szakember a gép alá szorult, és meghalt. Az eset kapcsán a helyszínen kint lévő mentőtechnikussal, Böősi Zoltánnal készített videót a Magyar Közút – közösen kérik a közlekedőket, hogy saját és a dolgozók testi épsége miatt is figyeljenek a munkaterületek közelében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet:

Így lehet egy életveszélyes helyzetet biztonságosan megoldani – mutatja a Magyar Közút

Bebicskázott egy utánfutós autó az M0-son, ám nem baleset lett belőle, hanem oktatóvideó.

És ezt olvastad már?
Megvan, mikor derül ki, hogy csalt-e annyira a Red Bull, hogy az Verstappen világbajnoki címébe kerüljön