Charles Leclerc szerint egyértelműen ő hibázott a Verstappen-incidens során-

Leclerc a második helyről vághatott neki a Japán Nagydíjnak, ám nem kapta el jól a rajtot, majd a második kanyarban összeütközött a Max Verstappennel, amiért a monacóit és a Ferrarit is megbüntették, többszörösen is – pedig először az FIA nem is akarta kivizsgálni az ominózus esetet:

Leclerc két büntetést is kapott a Verstappen-incidens miatt, a Ferrari csak egyet

Pedig az FIA először kivizsgálni sem akarta az esetet.

Verstappen egyénként a 15. körben kénytelen is volt feladni a versenyt, míg Leclerc végül a hatodik helyre hozta be a Ferrarit, de a büntetések miatt a hetedik helyre csúszott a futam után. A fiatal versenyző elismerte baklövését:

„Egyértelműen én hibáztam. Belső íven autóztam Seb és Lewis mögött, amikor megindult az autó orra. Számítanom kellett volna rá. Igen, én vagyok az egyetlen hibás ebben a szituációban.”

A futamot Valtteri Bottas nyerte Sebastian Vettel és Lewis Hamilton előtt. A Mercedes ezzel az eredménnyel zsinórban a hatodik világbajnoki címét szerezte, valamint már az is biztossá volt, hogy az egyik Mercedes-pilóta nyeri az egyéni címet.

Bottas: Basszátok meg!

A finnek megvan a saját véleménye a szuzukai futamgyőzelméről.

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés