Az első Zsiguli születésének ötvenedik évfordulójára emlékeztek meg ezzel az egyedi példánnyal, amihez foghatót még nem sokat láttunk.

Sokkal drágább luxusautókat szoktak ennyire átdolgozni, mint ezt a felújított ezerkettes Ladát, ami teljesen új belsőt kapott, az eredetinél jóval igényesebb anyagok felhasználásával. A bolgár GB Design műhelyében a Zsiguli születésének ötvenedik évfordulójára készült az autó, egyetlen egy példányban, erről a benne lévő plakett is tanúskodik.

Sok ponton eltér az eredetitől, de így is nagyon stílusos ennek a Zsigulinak a belseje,

amihez valódi fát és bőrt használtak fel, az üléseket kényelmesebb darabokra cserélték. A műszerfalon lévő billenőkapcsolók és kerek szellőzőnyílások megmaradtak, ahogyan az ablakemelő karok és a kilincsek is kellemes emlékeket ébreszthetnek azokban, akik jártak ilyen Zsigulival.

Külön elismerésünk a retró stílusú hangszórórácsokért, az ajtókon és üléseken lévő kistáskákért és a hátsó kispárnákért, amitől igazán hangulatos lett ez a Zsiguli.

Az egyedi példány jól mutatja, milyen lehetőségek vannak egy ilyen veterán autóban, és a lengyel Carlex Design műhelyben hasonló módon dobták fel nemrég azt a Kispolszkit, amit Tom Hanksnek szántak.

(Képek: GB Design)

Ez is érdekelhet:

Az ültetett Lada, aminek a motorterét is bőrrel vonták be

Tartogat néhány meglepetést ez az ezerötös.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában