Megint megúszta Lewis Hamilton.

Az FIA még a tavalyi szezon elején jelezte, hogy szigorúbban fogják ellenőrizni, hogy a versenyzők betartják-e az ékszerviselés tilalmára vonatkozó szabályokat (amit a pilóták testi épségének védelme, illetve az autókból való biztonságos kiszabadulás miatt tartanak indokoltnak). Ez nemigen nyerte el a fülbevalóval és piercinggel rendelkező Lewis Hamilton tetszését, aki szerint a szövetség saját szabályainak betartására tett kísérlete igazságtalan, mert szándékosan őt célozta, ezt pedig onnan gondolja, hogy „én vagyok az egyetlen, akinek valóban vannak testékszerei” – a hétszeres világbajnok látványosan tiltakozott is a szabály ellen, amikor a világ összes ékszerét magára aggatva jelent a 2022-es Miami Nagydíj versenyhétvégéjének sajtónapján:

Akkor Lewis Hamilton néhány hónap haladékot kapott, a brit pedig kivette ékszereit, kivéve az orrpiercingjét, amiért a Szingapúri Nagydíjon még 25 ezer dolláros bírságot róttak a csapatára, a Mercedesre, később azonban felmentést kapott, miután az FIA elfogadta azt az érvet, hogy az állandó kivétel és visszatétel miatt elfertőződhet –, az ügy pedig teljesen elült.

Hamilton közölte, hogy szándékosan átverte az FIA-t

A tavaszi nagy ékszerbotrány a Forma–1-ben megvan?

Az ékszersztori azonban most újra előjött: a szezonnyitó Bahreini Nagydíj pénteki napján az FIA arról számolt be, hogy Mercedes „nem erősítette meg a leadott ellenőrzési űrlapon, hogy versenyzője, Lewis Hamilton megfelel-e az ékszerviselés mellőzéséről szóló előírásnak”. Ezúttal viszont hamar pont került az ügy végére, ugyanis még az első szahíri szabadedzést megelőzőn újabb közleményt adott ki a szövetség, miszerint

Hamilton orvosi felmentést kap az testékszer viselésének tilalma alól, mert a gyakori eltávolítási kísérletek miatt fennállhat egy esetleges testelcsúfítás kockázata.

(Forrás: The Race, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Mi változott meg a 2023-as szezonra a Forma–1-ben?

Mondjuk, mit érdemes tudni az új szezon változásairól.

Ennyi esélye van a többi pilótának Verstappen ellen a fogadóirodák szerint

Úgy tűnik, nagyon simára veszik Max Verstappen harmadik világbajnoki címét, és a Red Bull címvédését is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában