Megmutatta az első képet a Lexus arról az új modellről, amivel kiváltaná a hagyományos kompakt méretű autót a kínálatában. A genfi autószalonon bemutatkozó, UX névre keresztelt crossover máris erős mezőnyben találja magát.

Az utóbbi időben alaposan felpezsdült a kompakt méretű szabadidő-terepjárók kategóriája, még a szegmens prémium végén is. Megjelent az X1-nél is sportosabb BMW X2, ott a vadonatúj Jaguar E-Pace, a Volvo kihozta az XC40-et, és az Audi is hamarosan leleplezi az új Q3-at és Q4-et, amiket Győrben fognak gyártani. Nem akar lemaradni a Lexus sem, elkészítette hát az eddigi legkisebb szabadidő-autóját.

Koncepcióként láthattuk már, de akkor még futurisztikus vonalvezetéssel sokkolt a Lexus. Most azonban kiadták az első képet az UX névre keresztelt modell végleges változatáról, amiről első ránézésre megmondod, hogy a jól bevált RX és a sikeres NX még kisebb testvéréről van szó. Az orsó alakú hűtőmaszk és a szúrós tekintetű fényszórók rögtön elmondják, hogy Lexus, az áramvonalas tükrök és a széles hátsó lámpacsík pedig modern külsőt adnak neki.

Most be kell érnünk ennyi információval, mert többet nem árult el a Lexus az UX-ről, amit március 6-án lepleznek le a genfi autószalonon. De az még kiderült, hogy valószínűleg két változatban készül majd a crossover: a 200t a kétliteres, turbós benzinmotorral és a 250h a hibriddel, ami várhatóan népszerűbbnek ígérkezik. A sportos F-Sport csomag pedig ehhez a Lexushoz is elérhető lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.