A Ford amerikai luxusmárkája beváltotta az ígéretét, sorozatgyártásba kerül az Aviator, amit nemrég még prototípusként mutattak meg. A stílusos szabadidő-terepjáróból konnektorról tölthető hibrid változat is lesz, de nem ez az egyetlen érdekes megoldása.

Mindenki tudja, hogy a Navigator a Lincoln nagyméretű luxusterepjárója, és a Ford amerikai prémiummárkája most bemutatta a kistestvérét is.

A luxus új szintje a Lincoln óriásterepjárója

A fényűzés a térrel kezdődik, az pedig bőven van az új Navigatorban.

Az Aviator persze csak a Navigator mellett számít kicsinek, hiszen olyan nálunk is ismert típusok konkurense, mint az Audi Q7 és a Volvo XC90.

Az idén tavasszal leleplezett prototípushoz képest szinte semmit sem változott a sorozatgyártásba kerülő Aviator.

A stílusos külső a legfényűzőbb utasteret rejti, amire a Fordnál csak képesek. Nyitás után például az egész autó leereszkedik, hogy könnyebb legyen beszállni.

Kulcs már nem is kell hozzá, hiszen az ajtókat nyitni és az autót indítani is okostelefonról lehet.

Persze, ha lemerült a telefon, akkor sincs baj, mert egy számpadon lehet beütni egy kódot, hogy nyíljanak az ajtók, és az érintőképernyőn egy másikat a motor indításához.

A motor az Aviator esetében már nem V8-as,

de az erejére nem lesz panasz. A 3 literes, biturbó V6-os benzinmotor ugyanis kereken 400 lóerős, és egy tízfokozatú automata sebességváltóhoz kapcsolódik, ami alapból a hátsó kerekeket hajtja, de van belőle összkerékhajtású is.

A modern idők szavára hallgatva a Lincoln konnektorról tölthető hibridet is készít belőle.

A Grand Touring névre keresztelt változatba ugyanaz a V6-os kerül, de az elektromotorral kiegészülve már 450 lóerőre és 813 Nm-re képes, ami mindenre elegendőnek tűnik.

A színes képernyős műszeregység, a középső érintőkijelző és a head-up display ebben a típusban is benne van, és akár 28 hangszórós hifi is lehet a fedélzeten.

Az Aviator nem idegesít holmi csipogással, hiszen a figyelmeztető hangjelzéseket a detroiti szimfonikus zenekar tagjai játszották fel.

Ez is érdekelhet:

Nagy, nagyobb, BMW X7. Mindent elmondunk róla

Bemutatták a BMW hatalmas szabadidő-terepjáróját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve