A nyolcvanas években az áramvonalas Sierrát is merésznek tartották, de a Ghia stúdió által készített Quicksilver annál is furcsább, ugyanis középmotoros felépítésű, annak minden hátrányával.

1983-ban a genfi autószalonra készítette el ezt a szokatlan tanulmányautót a torinói Ghia stúdió, amely akkoriban a Fordhoz tartozott. Amikor a Sierra áramvonalas karosszériáján ámult a világ, akkor a Quicksilver teljesen szakított a korabeli limuzinok felépítésével, hiszen a mérnökök középmotoros elrendezéssel kísérleteztek a jövő autóján.

1982-ben a Probe koncepció sem volt semmi, de a Quicksilver az arányaival is újat mutatott
A korabeli gyári fotón még aerodinamikus keréktárcsa volt a prototípuson

Már az alapok is szokatlanok, ugyanis az angol AC hetvenes évekbeli sportautójára építették, de annak tengelytávját 28 centiméterrel megnyújtották. A karosszéria áramvonalas formáján, a bukólámpákon és a burkolt hátsó kerékjáratokon látszik, hogy

mindent az aerodinamikának rendeltek alá, aminek az eredménye a 0,30-as Cw-érték lett.

Ötüléses utastere mögött kapott helyet a 2,8 literes V6-os motor, amit a nyolcvanas években több modelljéhez kínált a Ford, valamint az ötfokozatú manuális váltó. Sportkocsikat idéző felépítése azonban nem sok előnnyel járt, ugyanis

a Quicksilver orrába került csomagtartó kicsi volt, a hátsó üléssorban pedig szinte nem létezett a lábtér.
Mégis nagy feltűnést keltett ’83-ban a genfi autószalonon, ahol ki tudja, miért, de már Lincoln márkanéven állította ki a Ford,

az amerikai gyártó emblémájával. A Quicksilvert a következő három évben több kiállításra is elvitték, majd a dearborni központ raktárjába zárták. 2002-ben szelektálták a gyűjteményt, akkor adták el ezt a koncepciót is.

A Quicksilver akkor még 45 ezer dollárért talált gazdát, majd 2014-ben ismét eladósorba került, és a Bonhams aukcióján csak 27 ezer dollárt fizettek érte. Nem sok a Lincoln egyetlen magánkézbe jutott tanulmányautójáért, ami ráadásul teljesen működőképes, bár forgalomba nem helyezhető, de izgalmas részlete az autótörténelemnek.

Ez is érdekelhet:

A nyolcvanas években megjósolta a jövőt ez a Nissan

Már akkor a mai autókból ismerős extrák voltak benne.

Gandini tervezte a Nissannak ezt a sportkupét a kilencvenes években

Harminc éve mutatta be a Nissan a környezettudatos sportautó prototípusát.

A szélcsatornából a siker felé – a Ford Sierra-sztori

40 éve jelent meg az áramvonalas Ford Sierra.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés