Ludacris még azelőtt vette ezt az Acurát, hogy ismert rapper és színész lett volna belőle, mégis a mai napig megtartotta, és büszkén hajtja a Legendet, amiben már több mint 400 ezer kilométer van.

Mindig érdekes arról olvasni, hogy a hírességek milyen autóval jártak, mielőtt ismertek lettek, Ed Sheeran például Mini Coopert, Katy Perry pedig Volkswagen Jettát hajtott. Nagyon valószínű, hogy azok az autók már régen feledésbe merültek, míg Ludacris garázsában még mindig ott áll az autója, amit akkor vett, amikor kiadta az első albumát, 1999-ben.

Még az egyik borítójára is felkerült ez az autó:

A ’93-ban gyártott Acura Legend, amit nálunk Honda-emblémával forgalmaztak, jobban néz ki, mint új korában.

Persze ehhez az is kellett, hogy 2015-ben egy balesetben csúnyán megsérüljön. Az Acura akkor úgy döntött, hogy teljesen felújítja Ludacris autóját, amit lefényeztek, öt centivel leültettek, 18 colos Rays kerekekkel és ütős hifivel szerelték fel.

Ludacris pedig nemrég büszkén mutatta meg, hogy még mindig mennyire kiváló formában van az Acura,

pedig 255 ezer mérföld van az órájában, ami 410 ezer kilométernek felel meg. A Legendnek ez az évjárata ma már ritkaság, aligha kapsz belőle ilyen állapotút, ezért Ludacris helyében mi is megtartanánk, amíg csak lehet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@ludacris által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@ludacris által megosztott bejegyzés,

Persze akad más is abban a garázsban:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@ludacris által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés